Átadták a Magnus kompozitüzemét

Magnus Aircraft
A kormány kiemelt ágazatnak tekinti a repülőgépipart, el szeretné érni, hogy Magyarország ne csak az autóipar, a közúti járműipar, hanem a repülőgépipar nyertesévé is váljon – jelentett ki az innovációs és technológiai miniszter a repülőgépgyártással foglalkozó Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőtéri, több mint 5000 négyzetméteres kompozitüzemének átadásán.

Palkovics László a elmondta, a repülőgépipar fejlődése is jelentős a magyar gazdaság egyik kiemelkedő területének számító autóipar mellett, csak az utóbbi egy évben az Airbus, a Lufthansa Technik, Rolls-Royce is indított beruházásokat Magyarországon.
A Magnus Aircraft Zrt. két év alatt mintegy hatmilliárd forintot fordított beruházásra, kétmilliárd forintos kormányzati támogatás mellett a pécs-pogányi reptéren. A hétfőn átadott kompozit elemek gyártására alkalmas, 5100 négyzetméteres üzem mellett korábban már elkészült egy 1900 négyzetméteres összeszerelő egység és egy 300 négyzetméteres irodahelyiséget is.     A kisebb gyártórészben tavaly október végén indult el a termelés, a magyar fejlesztésű, kompozit testű repülőgépek előállításával foglalkozó kompozit egység pedig a próbaüzem időszakában van. A tervek szerint jövőre már teljes kapacitással tud működni kompozitgyár, és akár több mint kétszáz – nagyobbrészt exportra szánt – repülőgép előállítását teszi lehetővé. A vállalat emellett igyekszik minden olyan iparágat kiszolgálni, amely kompozitelemeket igényel termékeihez.     Boros László vezérigazgató azt mondta, a magyar tulajdonú Magnus ma már nemzetközileg elismert, termékei keresettek, leányvállalatainak köszönhetően a világ minden földrészén jelen van saját fejlesztési Fusion repülőgépmárka típusaival. Kiemelte: nagy fejlődés előtt áll a vállalat, ami a munkatársak elhivatottságának, profizmusának is köszönhető amellett, hogy a legkorszerűbb technológiát alkalmazzák a pécs-pogányi egységekben.     Tarány Gábor tulajdonos azt mondta, szeretnék bizonyítani komoly létjogosultságukat a repülőgépiparban és azt, hogy egy magyar fejlesztésű repülőgép sikeres lehet, arra pedig a magyarok büszkék lehetnek.     A vállalat nyár végén jelentette be, hogy megrendelték az első példányt a magyar fejlesztésű, kompozittestű repülőgépeiből. A vállalatnál hetvenen dolgoznak, de az év végén várhatóan már több mint száz munkatársra lesz szüksége a cégnek, míg 2020 második felében akár 150 embernek is munkát adhat a Magnus Pécsen.     A Magnus korábbi ismertetése szerint a cég a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas. Emellett kifejlesztett egy olyan gépet, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és a fenntartási költsége, mint más repülőknek.

A nyilvános cégadatok szerint félmilliárd forintos saját tőkével rendelkező Magnus Aircraft Zrt. nettó árbevétele 2017-ben 175 millió, 2018-ban pedig 320 millió forint volt, adózott eredménye a két évvel ezelőtti 5 millió forintról tavaly 12 millió forintra nőtt.