Fejlesztés Mezőberényben

Több mint 298 millió forintos fejlesztésbe kezdett a gépalkatrészek és acélszerkezetek gyártásával foglalkozó mezőberényi Csaba-Berényi Gépgyártó Kft. – tájékoztatott a vállalat ügyvezető igazgatója.

Koloh Zsolt elmondta, a beruházási összeg felét az uniós Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyerték el, másik felét önerőként biztosítják.    A beruházás során egy új, 1346 négyzetméter nagyságú felületkezelő és festő üzemcsarnok épül, amelybe új festőtechnológiát vásárolnak, ez viszi el a beruházási összeg körülbelül 60 százalékát. A maradék támogatásból egyéb új berendezéseket, anyagmozgató- és gyártóeszközöket, valamint a 3D-s tervezést segítő gépeket vásárolnak.    A fejlesztés tavaly októberben kezdődött és a tervek szerint idén év végén ér véget.

A Csaba-Berényi Gépgyártó Kft. 1995-ben kezdte működését, jelenleg 210 dolgozót alkalmaz, Mezőberény egyik jelentős foglalkoztatója. Koloh Zsolt elmondta, az új csarnokba vennének fel új dolgozókat, ám a jelenlegi munkaerőpiaci viszonyok közepette ez nehéz, ezért valószínűleg belső képzéssel oldják meg a problémát. A pályázat során a jelenlegi dolgozói létszám megtartását vállalták.    A cég árbevételének körülbelül 95 százaléka külpiaci értékesítésből származik, Németországba, Ausztriába, Olaszországba és Hollandiába exportálnak. A fejlesztés hatására nem elsődleges cél új piacok keresése, inkább a jelenlegiekre szeretnének minél magasabb megmunkáltsági szintű termékeket szállítani – húzta alá az ügyvezető igazgató.

A cég eddig is csaknem 13 ezer négyzetméteres gyártócsarnokkal, négyezer négyzetméter raktárfelülettel rendelkezett. 2008 óta öt európai uniós fejlesztési támogatást nyert el, amiből létszámemelést, technológiai fejlesztést és képzéseket valósítottak meg.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a vállalat nettó árbevétele 2018-ban 3,87 milliárd forintra nőtt a 2017-es 3,2 milliárdról. Adózott eredménye eközben csaknem 146 millió forinttal közel 670 millióra emelkedett.    Koloh Zsolt azt valószínűsítette, hogy az acélipari alapanyagár csökkenése miatt a 2019-es adatok némileg kedvezőtlenebbek lesznek. A beruházástól 2-3 százalékos árbevétel növekedést remél – tette hozzá.