Nyugaton veszik a legtöbb Daciát

január 31, 2020 0

Az előző évinél 5,1 százalékkal több, összesen 736 570 gépkocsit értékesített 2019-ben a román Dacia, ez a Renault-csoporthoz tartozó márka eddigi legjobb teljesítményének számít.

Sikeres volt a 2020-as e-matrica elővásárlási lehetősége

január 31, 2020 0

A 2020. évre szóló e-matricából elővételben, tavaly decemberben megközelítően 150 ezer fogyott, húsz százalékkal több, mint egy évvel korábban; a befolyt 3 milliárd forint pedig 26 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

41 százalékkal több villanyautót vettek tavaly

január 31, 2020 0

Tavaly 1803 darab új elektromos autót értékesítettek a forgalmazók Magyarországon, ami rekord mértékű, 41 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest, a vásárlók nagy része magánszemély volt – közölte a Vezess.hu.

Új Mercedesek Budapesten

január 30, 2020 0

Új Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbuszok állnak forgalomba Budapesten, az első tizenhat leszállított járművet Karácsony Gergely főpolgármester adta át.

Villanyautókhoz fejleszt navigációs megoldásokat az NNG

január 30, 2020 0

Az elektromos autózás felhőalapú elemző-támogató navigációs rendszerét dolgozzák ki a magyarországi székhelyű NNG autóipari szoftverfejlesztő cég kutató-fejlesztő szakemberei a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával – közölte NNG.

Nem fogy a Geely

január 30, 2020 0

Tavaly 9 százalékkal csökkent a Geely Automotive Holdings, a legnagyobb kínai autógyártó eladása, de a cég az idei évre már mintegy négy százalékos növekedést várt.

Az Opel Astra a legnépszerűbb importautó

január 30, 2020 0

Tavaly 15,6 százalékos emelkedéssel 10 éves rekordot jelentő, 157 906-ra nőtt az új autók piaca az előző évhez képest, a használt autók adásvétele pedig 6,1 százalékkal több, 810 920 tranzakcióval járt a Datahouse Kft. adatai szerint – közölte a Használtautó.hu.

Nyereséges a Hyundai

január 29, 2020 0

A Hyundai Motor, a legnagyobb dél-koreai autógyártó a vártnál nagyobb működési eredményről jelentett a tavalyi negyedik negyedévről, részben a városi terepjárói (SUV) iránti keresletnövekedés hatására.

Villamosmérnökszak indul Kaposváron

január 29, 2020 0

Kihelyezett villamosmérnök-alapszakot indít az Óbudai Egyetem a Kaposvári Egyetemen szeptembertől, a képzésre február 15-éig lehet jelentkezni.

Zuhanórepülésben a Mercedes

január 28, 2020 0

A Daimler AG harmadszorra adott ki figyelmeztetést arról, hogy a vártnál kisebb lesz a nyeresége 2019-ben, amit részben a dízelbotránnyal kapcsolatos költségekkel és az elektromos autók gyártásának beindításával összefüggő jelentős befektetésekkel indokolt.

Így szennyez az elektromos autó

január 28, 2020 0

Egy elektromos autó átlagosan kilométerenként 70 grammnyi szén-dioxidot termel, csak nem közvetlenül, hanem az áramot előállító erőművön keresztül – mondta el Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem dékánja.

Hibrideket gyárt az esztergomi Suzuki

január 28, 2020 0

A Magyar Suzuki tavaly decemberben megkezdte a hibrid járművek sorozatgyártását esztergomi üzemében, sőt az idei évben kizárólag hibrid meghajtású személygépkocsikat tervez előállítani az Európai Uniós piac számára. A közönségkedvenc hazai gyártású, Év Magyar Autója díjra jelölt Vitara és SX4 S-Cross január végétől válnak elérhetővé a Suzuki teljes értékesítési hálózatában, országszerte és az Európai Unió országaiban.

Vasúton megy a fémhulladék

január 28, 2020 0

Keretmegállapodás aláírásával erősítette meg évtizedes együttműködését az Alcufer Kft. és a MÉH Zrt. a Rail Cargo Hungaria (RCH) Zrt.-vel és a Rail Cargo Logistics – Hungaria (RCL-HU) Kft.-vel, a dokumentumban 2021 végéig a fémhulladék vasúti szállításának feltételeit rögzítették – közölte a Rail Cargo.

Vezet a Vitara, nyomában a Giulia

január 27, 2020 0

Egy hónapja zajlik a közönségszavazás, amelyben keressük Magyarország kedvenc autóját. A 39 jelölt közül a szavazók döntik el, hogy melyik autó kapja az Év Magyar Autója 2020 Közönségdíjat. Több mint 2200 szavazat érkezett eddig, az első tízben van az Alfa Romeo Giulia, az Audi e-tron, a Kia XCeed, a Toyota Camry, a Toyota Corolla, a Toyota RAV4, a Skoda Kodiaq RS, a Suzuki Jimny, a Suzuki SX4 S-Cross és a Suzuki Vitara. Aki szavaz, értékes nyereménnyel gazdagodhat. A szavazás feléhez érkezve közöljük a hivatalos rangsort.

1 2 3 7