Lopakodó bombázót fejlesztenek az oroszok

Képünk illusztráció, a Tu-160-at ábrázolja
Oroszország megkezdte első lopakodó hadászati bombázójának kifejlesztését – jelentette a TASZSZ hírügynökség az orosz Egyesült Repülőgépgyártó Vállalattól származó értesülésekre hivatkozva.

A TASZSZ szerint a gép első kísérleti modelljének, konkrétan a pilótakabinnak az építése a repülőgépgyártó egyesülés “egyik gyárában” már megkezdődött. A tervezői dokumentáció már elkészült, és az anyagok beszállítása is megindult.
A tervek szerint a bombázó prototípusának összerakását 2021-ben fejezik be. A Tupoljev gyár sajtószolgálata nem kívánta kommentálni a TASZSZ értesülését.    Alekszej Krivorucsko védelmi miniszterhelyettes tavaly decemberben a Krasznaja Zvezda című katonai lapnak azt mondta, hogy a repülőgép tervvázlatát jóváhagyták a Tupoljevnél, és megkezdődött a tervezői dokumentáció, valamint az alkatrészek és alkotóelemek elkészítése. Februárban Krivorucsko azt mondta, hogy idén megindul a hajtómű statikus tesztelése.

A TASZSZ szerint a szárny formájú gépen széles körben fogják alkalmazni az észlelhetőséget megnehezítő, lopakodó technológiákat. A rádióelektronikai küzdelem legkorszerűbb eszközeivel felszerelt bombázó hadászati robotrepülőgépeket, precíziós légibombákat és hiperszonikus fegyvereket szállít majd, a hangét megközelítő sebességgel.

 

1 Comment on Lopakodó bombázót fejlesztenek az oroszok

  1. Azért a hadiipari fejlesztésekért nem vagyok oda
    nekem nem szívügyem a hadászat
    É a béke híve vagyok ,már +bocsáss
    barátilag
    J.L.

Comments are closed.