Top 10: ezek az autók mennek Európában

A vírus, az értékesítési nehézségek és a szoftverproblémák sem tudták megakadályozni a Volkswagen Golf európai elsőségét az év első négy hónapjának eladásai alapján. A top háromban két német mellett egy francia is helyet kapott, de a legnagyobb előremenetel szintén egy Volkswagen modellhez köthető.

Az Európa 44 autópiacát összesítő Focus2Move adatai szerint az utóbbi évtizedek legrosszabb első negyedévén és első évharmadán van túl az autópiac. Európa legtöbb országában március közepén megállt az élet, így bezártak az autókereskedések is. A vírus a leginkább a nagy piacokat tépázta meg, így teljesen padlóra küldte a francia, az olasz és a spanyol eladásokat, míg a kisebb, a vírus által kevésbé érintett országokban kisebb volt a visszaesés. A második negyedév adatai várhatóan még nyomasztóbbak lesznek.

vw_t_cross

A kontinens legnépszerűbb autója immár 45. éve a Volkswagen Golf, amely áprilisban is behúzta a kötelezőt, igaz, piaci részesedése 2,2 százalékkal esett az egy évvel korábbi adathoz hasonlítva. Az eddig is a top 3-ban lévő Renault Clio egy hellyel feljebb lépve immár a második, a trón harmadik fokán pedig a Volkswagen Polo kapaszkodik. A Tiguan megőrizte a negyedik helyezését, a Skoda Octavia egyet javított, a Ford Focus pedig egyet rontott. A top 10-be nem került be a Toyota Corolla, de látványosan ugratott előre a tavalyi 71. helyről a 15.-re. A Volkswagen T-Cross a 190.-ről repült a 34. helyre, 486,8 százalékkal növelve az eladásait.

Top 10 személyautó Európában 2020 (I-IV. hónap)
1. Volkswagen Golf 97 777 (-39,8%)
2. Renault Clio 78 951 (-32,9%)
3. Volkswagen Polo 77 516 (-37,8%)
4. Volkswagen Tiguan 72 178 (-28,5%)
5. Skoda Octavia 68 977 (-23,6%)
6. Ford Focus 65 661 (-28,7%)
7. Nissan Qashqai 63 871 (-25,9%)
8. Peugeot 208 58 168 (-33,8%)
9. Opel Corsa 56 909 (-32,1%)
10. Ford Fiesta 51 264 (-40%)

(forrás: focus2move)