Próba: Volkswagen Multivan 6.1

A Volkswagen partibusza mindig hálás téma, vezetni pedig annál inkább. Már a tavaly kipróbált Bulli különleges modell is megkönnyeztette a szívem, de az új, immár a harmadik évezredre is felkészített, digitálisan felújított, hat pont egyes verzió maga a tökély. Csak sok pénz kell hozzá. Meg türelem, hogy ne fogyasszon sokat.

2018 júniusában megtörtént a hatalomátvétel, amikor az addig 39 éven át regnáló G-osztály lemondott elsőségéről és töviről-hegyére megújult. A stafétát a VW Multivan vette át, amely immár 17. éve büszkélkedhet változatlan arányaival és hihetetlenül nagyvonalú térkínálatával. Ennek csak azok a gyalogosok nem örülnek, akik véletlenül eléje kerülnek – igaz, a gyalogosvédelme a T6-nak már javult a T5-höz képest, 10-20 centivel növelték a gyűrődési zónát és lágyabb anyagokat alkalmaznak az autó orrán.

Multivan

Hogy néz ki?

Erre a kocsira ránézve senki sem marad közömbös. Számtalan elismerő mosolyt, feltartott hüvelykujjat és bólogató pillantást gyűjtött be nap mint nap, helyszíntől függetlenül, pedig ez nem is a klasszikus felnis, ünnepi Bulli különkiadás.

A nemrég megújult Multivan felárért (Highline verzióban széria) teljesen digitális eszközökkel kialakított digitális pilótafülkével is elérhető. Tesztautónkat a 26 centiméteres (10,25 hüvelyk) digitális műszerfal mellett, a Multivan 6.1 belterét a moduláris szórakoztató és információs rendszer, a maga 23 centis (9,2 hüvelyk), középkonzolon helyet foglaló érintőképernyőjével is díszíti, amely szériában is alkalmas a hálózatra történő kapcsolódásra. Az innovatív kombinált műszer a vezetőt rengeteg hasznos információval látja el, melyek messze túlmutatnak a sebesség és üzemanyagszint kijelzésén, az információs és szórakoztató rendszerek legfontosabb új eleme a beépített SIM-kártya (eSIM). Ez az eSIM új, online alapú funkciók és szolgáltatások széles skáláját nyitja meg, mint az internetes rádió és a zenei streaming szolgáltatások. Gesztus- és hangvezérléssel is kezelhető.

Multivan

A magasított üléspozíció és az opcionális, négy irányban állítható deréktámaszok kiváló kényelemet biztosítanak, a rengeteg rekesz és fiók pedig áttekinthető tárolást biztosít a járműben. Volt hová tenni a fertőtlenítő folyadékot, egészségügyi maszkot és a használt törlőkendőket. Továbbra is a Multivan ütőkártyája páratlan variálhatósága: a második sor ülései kézzel elforgathatók és szabadon eltolhatók, középen pedig tárgyalóasztalkát varázsolhatunk a tologatható tárolódobozból.

Sötétítettek az üvegek az utastérben, így a diszkréció garantált, teljesen LED-esek és már intelligensek a fényszórók és a hátsó lámpák, a kanyarvilágításként is szolgáló ködfényszórók és a krómcsomag mind a szériafelszereltség része. Széles műszerfalának geometriája letisztult, ergonómialailag is jól berendezett. Az automatikus váltó karja immár megfelelő távolságra került a kormánytól, így túlfűtött gesztikulálással sem fogjuk üresbe kapcsolni a hétfokozatú DSG-t.

Multivan

A beszállást még ekkora autóba is gyakorolni kell, igaz, csak először vertem be a fejem az ablakkeretbe, de akkor nagyon. Az ember a saját kárán tanul, ezután már nem egyenes háttal próbáltam behuppanni, hanem kissé lehajtott fejjel. Leghátul tologatható a kétszínű, bőrös üléspad, az ülésekből kihajtható gyerekülések, illetve ráilleszthető fejtámlák pedig a kicsik biztonságos szállításáról gondoskodnak.

Multivan

A Volkswagen Multivan 6.1 hossza 4,9 méter, magassága 1,97 méter, szélessége 1,9 méter, tengelytávja 3 méter. Méretei dacára könnyedén manőverezhető, fordulókörének átmérője 11,9 méter, legnagyobb hasmagassága 193 milliméter. A Highline szériában elektromos tolóajtókat kapunk mindkét oldalon, 350 ezerért a nehéz csomagtérajtót is villanymotor mozgatja. Teljesen hátra tolt ülésekkel kicsi a csomagtartó, de annyi a hely a kocsiban, hogy nem tudunk semmi otthon hagyni, két bringát simán bepakolunk, úgy, hogy sokat legózni sem kell a drótszamarakkal. Kiszedett ülésekkel a legnagyobb hasznos térfogat 5800 literes, a csomagér hossza 713-2532 milliméter között variálható, ülésekkel a csomagtér 657 és 4300 liter közötti lehet. Bár van a Multivannek lakóautó változata is, a simában is vígan elalszunk, ha esetleg mégis elcsábulunk az erdőbényei borkóstolón és must helyett furmintot nyelünk. Pár mozdulattal viszonylag elfogadható franciaágyat varázsolhatunk a vízszintesbe dönthető hátsó üléspadból, de ha nem akarunk túl szorosan társunkkal együtt aludni, akkor a ledöntött foteleket is bevonva, hosszában is elfér két ember a kabinban. Ha van nálunk matrac, akkor még a kényelmet sem kell feladnunk. A kis ablakokon szellőzést is biztosíthatunk, mégsem lesz olyan meleg reggel, mint egy szűk sátorban. A Spotify-on pedig szólhat a GEO…

Multivan

Hogy megy?

A kulturált, kétliteres, kétturbós TDI legnagyobb teljesítménye 146 kW (199 lóerő), amelyet percenként 4000-es fordulatnál ad le. Maximális forgatónyomatéka 450 Nm, ami már 1400-as fordulattól a rendelkezésünkre áll. 4Motion összkerék-meghajtással végsebessége 199 kilométer/óra, az üresen 2,3 tonnás doboz álló helyzetből 100 kilométer/órára 10,2 másodperc alatt gyorsul fel. A dupla kuplungos automatikus váltó meglepő finomsággal kapcsol, nem tétovázik még a menetdinamikai kapcsoló takarékos állásában sem, sportban meg pláne. A 180 kilométer/órás utazósebesség nem megerőltető benne (ezt a korábbi, digitális ráncfelvarrás előtti T6 Bulli változatban tapasztaltam meg, az erre alkalmas autópályán). A végsebesség állítólag beleharap a 200 kilométer/órába is, de hivatalosan csak 199 kilométer/óra.

5

12 liter fölötti átlagfogyasztással (100 kilométerenként) vettem át a tesztautót. Belenéztem a vírus által kilyuggatott pénztárcámba és megállapítottam, hogy ez sok. 199 lóerő ide vagy oda, szépen komótosan fogok haladni, csak semmi kapkodás. A módszer bevált: a több mint egyhetes teszt végén 8 liter körülire szorítottam le a szépséges szörnyeteg átlagfogyasztását. Autópályán nem használtam, így ez az adat csak városi, elővárosi, országúti forgalomban és teher nélkül érvényes. Aki ezt az autót arra használja, amire való, azaz nagy távolságon személyeket és/vagy árut szállít, 10 liter környéki átlaggal számolhat 100 kilométerenként. A T6.1 minden változata amúgy teljesíti a szigorú Euro 6d-temp kibocsátási norma előírásait, köszönhetően a dízel részecskeszűrőnek és az SCR-katalizátornak. A 13 literes AdBlue tartály tartalma a gyártó közlése szerint 5500 kilométerre elegendő.

14

Milyen vezetni?

Mindig öröm a különleges, örökifjú Multivant vezetni. Ez az autó azt bizonyítja, hogy egy dobozos személyszállító is lehet vonzó, egyedi, vágykeltő álomautó. Mert ez a kétszínű Multivan az. Sokféle segéddel felszerelték, pályán hasznos a távtartós és részben önvezetésre is képes tempomat, országúton pedig a közúti jelzéseket figyelembe vevő, automatikusan lassító és gyorsító képessége jelzi, hogy nem 2003-ban vagyunk.

12

Teherautós múltja ellenére a Multivan elöl MacPherson, hátul pedig csatolt lengőkaros futóművet kapott. Van benne fejlett, Haldex-kuplungos összkerékhajtás, sőt, a tesztautóból a lejtmenetvezérlőt sem spórolták ki. Ennek ellenére nem terepre való (felárért hátsó mechanikus diffizárral is rendelhető), de kanyarokban bátrak lehetünk vele. A komolyabb úthibákat szépen kirugózza, de a rövid és magas kiugrásokkal nem tud mit kezdeni változatlanul, ilyenkor nagyot ugrik, ami akkor kellemetlen, ha hátul a miniszterelnök úr éppen hajnali kávécskáját kortyolgatja, miközben az ösztöndíjas kormányszóvivő a nyunyókáját szorongatva a lóbőrt húzza egy pálinkanehéz éjszaka után. Kezelhetősége nem teherautós, de nem is limuzinos. Kanyarban semleges, ám kissé orrnehéz, csekély karosszérialengés jellemzi, új elektromechanikus kormánya pedig igen pontos. A busz így könnyedén irányítható, parkolni méretei ellenére könnyű – igaz ebben segít fejlett parkolástámogató kamerás rendszere. Fékjei meglepően jól harapnak, a hamburgi Autozeitung hideg fékekkel 36,2 méteres fékutat (melegen 35,5 méter) mért 100 kilométer/órás sebességről fékezve.

Aki lakókocsit vagy hajót vontat, annak megnyugtató a 2,5 tonnás vontató képessége (750 kilogramm fékezetlen tömeg).

2

Mennyibe kerül?

Az ikonikus Volkswagen drága mulatság, alapára 14 506 320 forint 110 lovas kétliteres dízellel (minden Multivanből 2,5 millió forint nagycsaládos állami támogatás lecsippenthető annak, akinek ez jár). A tesztelt luxus csapatszállító alapára 23 897 970 forint, de a még jobban felszerelt tesztautóért 30,4 millió forintot is elkérnek. Csak az egyedi fényezés 1,435 millió forintba kerül, a kétszínű nappa bőr üléshuzat 900 ezer a többi extrát is jó pénzért mérik. Megéri? Akinek van ennyi pénze kisbuszra, annak mindenképpen! A fiatalság örülhet, van benne wifi is. Az új támogatási rendszerek közé tartozik a szériatartozékként kínált oldalszél asszisztens, amely az erős széllökések hatására automatikusan stabilizálja a Multivan 6.1. futását. Új, de sajnos, feláras felszereltségnek számít a modellnél az automatikus sávtartó rendszer, a parkolósegéd, a sávváltást segítő asszisztens, a dinamikus táblafelismerő és az utánfutósegéd.

10

Kép és szöveg: Biró Csongor