A politikusokat szapulja a beszállító

A német Continental AG autóipari beszállító vállalat felügyelőbizottságának elnöke az uralkodó politikai kurzust teszi felelőssé a konszern 30 ezer munkahely megszűnésével járó strukturális átszervezési programjáért.

“A politika a belsőégésű motorok szapulásával tönkre teszi azt az autóipart, amely a megtermelt hozzáadott érték 99 százalékát belsőégésű motoros járművekkel állítja elő” – idézte a német dpa hírügynökség Wolfgang Reitzle, a Continental AG járműipari technológiai konszern felügyelőbizottsági elnökének a “The Pioneer” hírportálnak adott nyilatkozatát. “A gyártókat és a felhasználókat is a belsőégésű motorok szapulásával hajszolják bele a még egyáltalán nem piacérett elektromos mobilitásba” – fogalmazott, hozzátéve, hogy “emiatt kell aztán nekünk üzemeket bezárnunk és alkalmazottakat elbocsátanunk”.

A dpa hírügynökség idézte egyúttal Alsó-Szászország tartomány miniszterelnökét is, aki visszautasította Wolfgang Reitzle állításait. “Az autóipar a beszállítóival együtt túl későn reagált az ágazat strukturális váltására” – jelentette ki Stephan Weil a Continental AG központjának otthont adó Hannoverben. “Az ágazat kétségtelenül bajban van” – jegyezte meg. “Különösen az autóiparnak beszállító kis- és középvállalatok fennmaradása került veszélybe”. Leszögezte egyúttal, hogy meggyőződése szerint “fel kell hagyni a belsőégésű motorokkal és át kell állni az elektromos mobilitásra”.

A Continental AG, a világ második legnagyobb autóipari beszállítója világszerte mintegy 30 ezer alkalmazott elbocsátását is magában foglaló strukturális átalakítási tervet jelentett be. A konszern alkalmazottainak száma 2019 végén 245 ezer volt. A 30 ezres elbocsátásból 13 ezer lesz németországi.    Az autóipari ágazat strukturális átalakulására és a 2018 óta csökkenő autóeladásokra adott válaszként a Transformation 2019-2029 nevet viselő program a konszern versenyképességét és fenntartható növekedését igyekszik garantálni 2023-tól évi egymilliárd eurós költségmegtakarítással. A konszern bevétele 2018-ban 44,4 milliárd euró, működési eredménye 4,02 milliárd euró volt.  Az átszervezési program egyúttal az adatátviteli hálózatra kapcsolt és emisszió-mentes mobilitási technológiákra építve új növekedési pályára kívánja helyezni a Continental AG üzletpolitikáját.