Hibridpróba: BMW X1 xDrive25e

Mit tud a kompakt, azaz legkisebb BMW szabadidő-autó? Az biztos, hogy hibridként teljesíti az ígéretét: 60 kilométert képes tisztán elektromosan megtenni.

BMW X1

Hogy néz ki?
Az X1-es korábban szűknek tűnt nekem, mint izzadt zokniban megdagadt korcsolya. Az új változat meglepően tágas, olyan mint egy első generációs X3, jól éreztem magam benne, pedig az elmúlt évtizedben aligha lettem kisebb. A Minivel közös alapokra épülő, alapból immár elsőkerék-meghajtású X1 sportos és izgalmas szabadidő-autós külsőt öltött magára a 2019-es frissítés során. Hossza 4,45 méter, magas üléspozíciója és az utastér könnyű megközelíthetősége révén komoly versenytársa a hármas szériának. Családias jellegét erősíti, hogy például az első utasüléshez is elérhetők isofix gyerekülés-rögzítései pontok. Hátul két felnőtt kényelmesen elfér, az ülőlap azonban rövid.

7

A vezetőfülke szerencsére nem túlzottan digitalizált, így minden fontos kezelőszervnek van külön gombja, kapcsolója. Az érintőképernyő és a középső képernyő is informatív, a fedélzeti rendszer kezelése könnyű, a szélvédőre vetített kijelző hab a tortán. Az Apple Car Play feláras, így telefonomról csak a Spotify alkalmazást futatta, a Waze navigációt például nem. USB-csatolóból van hagyományos és C szabvány is. A váltó karja szerencsétlenül hosszú, olyan mint egy Lada Nivában.

5

Hogy megy?
A BMW X1 xDrive25e plug-in hibrid hajtáslánc-technológiájában egy BMW TwinPower Turbo technológiával dolgozó, 1,5 liter hengerűrtartalmú, háromhengeres benzinmotor és egy típus-specifikus hangolású elektromos motor dolgozik együtt (akárcsak a BMW 2 Active Tourer 225xe és a Mini Countryman SE modellekben). A belsőégésű erőforrás maximális teljesítménye 125 lóerő, maximális forgatónyomatéka 220 Nm. Erejét hatfokozatú automatikus váltó továbbítja az első kerekek felé. Az elektromos motor maximális teljesítménye 70 kW (95 lóerő,) amelyhez 165 Nm csúcsnyomaték társul, az erőt pedig egy fokozatmentes automatikus váltó küldi a hátsó tengelyre. A benzinmotor és az elektromos motor együttesen 162 kilowatt, azaz 220 lóerő maximális rendszerteljesítményt hív életre (hozzá kell tenni, hogy a teljesítmény maximumának elérése hőmérsékletfüggő: 25 fokos hőmérsékleten 5 másodperc alatt épül fel, mínusz 20 fokon pedig 40 másodperc kell hozzá), amelyhez 385 newtonméternyi rendszer-forgatónyomaték társul. Ha megvan a maximum teljesítmény, a BMW X1 xDrive25e 6,9 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 kilométer/órás tempóra. Végsebessége 193 kilométer/óra.

12

10 kilowattóra bruttó, 8,8 kilowattóra nettó energiateljesítményű lítium-ion akkumulátort kapott az X1, amely egyetlen feltöltéssel – a gyár közlése szerint – 54-57 kilométer tisztán elektromos meghajtást ígér. A nyárias szeptember és az óvatos pedálkezelés ennél nagyobb hatótávot tett lehetővé, sikerült 60 kilométert is megtennem egy töltéssel, a legnagyobb töltés után kiírt hatótáv 61 kilométer volt.  A nagyfeszültségű akkumulátor 6-7 óra alatt egy hagyományos háztartási aljzatról is feltölthető, az X1-eshez alapfelszereltségként kínált töltőkábel segítségével. Az akkumulátor teljesen lemerült állapotból körülbelül 2 és fél óra alatt 80 százalékos töltöttségi szintre tölthető BMW i Wallbox fali töltővel, utcai töltőn is legalább négy óra, amíg teljesen feltöltődik, tekintve, hogy csak 3,6 kilowatt teljesítménnyel tölt.

6

Milyen vezetni?
Vezethetősége egyértelműen béemvés, de rossz úton rossz szájízzel autózunk a kemény rugózás (tesztautónkon 19 hüvelykes Goodyear Eagle gumik feszültek) és a kevésbé beszédes (nem ad elegendő visszajelzést az út állapotáról) kormányzás miatt. A német tesztek kifogásolták igen hosszú, 40 méteres fékútját is. Tömegközéppontja mélyen van, a tengelyek közötti tömegelosztás közel van az ideálishoz. Kanyarokban stabil, a karosszéria nem csavarodik, nem dől nagy tempónál sem. A nagyobb tömeg miatt azonban hamarabb kijön a sodrából, hamarabb éri el a tapadásvesztés határát, és válik alulkormányozottá, mint a belső égésű motorral szerelt testvérei.

3

A középkonzolon található eDrive gombbal szabályozhatjuk a plug-in hibrid hajtáslánc-technológia működési üzemmódját. Alapból automata a rendszer, azaz a lehető legoptimálisabb együttműködés szerint vezérli a két erőforrást, a hajtáslánc hatékonyságának és a vezetés élményének növelése érdekében pedig a plug-in hibrid hajtáslánc-technológia vezérlőelektronikája az aktivált navigációs rendszer útvonaltervének adatait is belekalkulálja működésébe. A maximális elektromos üzemmód az elektromos motor maximális kihasználására törekszik, amelyben a BMW X1 xDrive25e 135 kilométer/óra végsebesség elérésére képes tisztán elektromos meghajtással. Automatikus módban egy erősebb gázadásra felordít a kis háromhengeres, így a teljes (55-57 kilométernyi) tiszta üzemet csak maximális elektromos üzemmódban lehet elérni, amúgy pár deci benzint eléget, ha rábízzuk magunkat. Az eDrive tartalékoló üzemmód is elérhető, amely mindvégig fenntartja, a fékezéskor felszabaduló energia visszatáplálásával pedig alkalmanként tovább is tölti a nagyfeszültségű akkumulátort, hogy az így felhalmozott energiát az utazás egy későbbi fázisában, például belvárosba érkezve hasznosítsa. A menetkapcsoló (sport, komfort, eco pro) funkciói az üzemmód-választótól függetlenül működnek. Takarékos módban nincs visszatöltés, a menetpedál elengedésével szabadon fut az autó.

11

Csomagterének térfogata a villamos hajtás miatt 505 liter helyett 450 liter (széltében pont befért a hokis táskám), amely az alapfelszereltség részeként 40:20:40 arányban osztott hátsó üléstámla ledöntésével egészen 1470 literig bővíthető (a belsőégésű változatokban ez 80 literrel öblösebb). A modellhez elektromosan működtethető vonóhorog is rendelhető, amelynek maximális terhelhetősége 750 kilogramm. A kocsi maga 585 kilóval bír el hivatalosan, saját tömege jelentős, 18,2 mázsa.

2

Mennyit fogyaszt?
Nálam igaznak tűnt a BMW által közölt 13-14 kWh/100 kilométer fogyasztás, igaz, az X1-est nem hajtottam túl vadul, nem használtam klímát és kerültem az autópályát. A kocsi 3800 kilométeres eddigi pályafutása során 6,5 literes benzinfogyasztást tárolt el a memóriájában. A közösen megtett több mint 500 kilométer ennél rózsásabban alakult: 2,4 literes benzin mellé 9,4 kilowattóra felhasznált villamos energia társult, ami közös nevezőre hozva 3,5-4 literes átlagfogyasztásnak felel meg benzinből (beleszámolva a töltési veszteséget). Persze, ez attól függ, mennyit és hol tölt az ember. Csak benzinnel használva 7-8 literes átlaggal mentem. Joggal mondhatják: gázolajból jóval kevesebbet kérne. Igaz, de most a hibridek korát éljük. És amíg van rájuk kereslet…

14 13 10

Mennyibe kerül?
Míg a 140 lovas benzines X1 sDrive18i modellt már vihetjük is 9,297 millió forintért, a hibridért 13,957 milliót kell a pénztárban hagynunk, alaphangon. A képeken látható kocsi még körülbelül 5 millió forintnyi extrát tartalmaz.

Kép és szöveg: Biró Csongor

1