Nő a német munkanélküliség

augusztus 8, 2019 0

A munkahelykínálat növekedési ütemének lassulására, a munkanélküliség növekedésére számítanak a következő hónapokban a német munkaközvetítők az Institut für Arbeitsmarkt- und Berufsforschung (IAB) munkaerőpiaci kutatóintézet jelentése szerint.

Két fontos Skoda frissül 2020-ban

augusztus 7, 2019 0

Bővített felszereltségi kínálattal, illetve tovább fokozott kényelemmel és biztonsággal érkeznek a 2020-as modellévre Škoda Karoq és Škoda Kodiaq SUV-típusok. Ennek keretében mindkét sorozat tagjai már most megrendelhetők az új side assist rendszerrel, amely akár 70 méter távolságból érzékeli a visszapillantó tükrök holtterében tartózkodó járműveket.

435 lovas győri V8-cal támad az SQ7

augusztus 3, 2019 0

A nagyméretű SUV-modell megújult formában, még impozánsabb megjelenéssel mutatkozik be. Utasterében már alapkivitelben sportülésekkel, az MMI Navigációs rendszer plusz berendezéssel, érintőképernyős kezeléssel és a performance-nézetet is kínáló Audi virtual cockpit műszeregységgel fogad.

DS 3 Crossback teszt: különcöknek

augusztus 2, 2019 0

Magas árral, átlag feletti dizájnnal, izgalmasan következetes arculattal, átlagos kényelemmel és pörgős kis motorral támadja a prémium szubkompakt kategóriát a DS 3 Crossback. A PSA legfrissebb márkája jó úton jár, a kérdés csak az, lesz, aki megfizeti? A modellt az importőr a Magyarország Autója 2020 díjra nevezte.

Magyar alkatrészekkel: Seat Tarraco teszt

július 31, 2019 0

Nagycsaládos kedvezménnyel is elérhető a piacon a legnagyobb spanyol SUV. Igazi csapatszállító, minőségi utastérrel, kifogásolhatatlan szolgáltatásokkal, erős és nyomatékos motorral, valamint kiváló vezethetőséggel, illetve sok hazai alkatrésszel.

184 lóerős az elektromos Mini

július 29, 2019 0

A 135 kW / 184 lóerő maximális teljesítményre képes elektromos motor azonnali teljesítmény-leadása, a márkahű elsőkerék-meghajtás és a hajtáslánc forradalmi kipörgésgátló technológiával dolgozó, innovatív menetstabilizáló rendszere együttesen a gokartos vezethetőség összetéveszthetetlen agilitásával ruházza fel a Mini Cooper SE-t, amelynek típus-specifikus lítium-ion akkumulátora egyetlen feltöltéssel 235 – 270 kilométer tisztán elektromos meghajtást garantál.

Újabb Skoda gyártása kezdődött meg

július 25, 2019 1

Mladá Boleslavban július 7-én legördült a szerelőszalagról az első Škoda Kamiq. A kompakt városi SUV alulról teszi teljessé a Škoda palettáját a SUV-modellek piaci szegmensében. A Kamiq a Kodiaq és a Karoq mellett a csehek immár harmadik SUV-modellje az európai piacok számára.

Íme, a legújabb magyar autó

július 24, 2019 1

Az Audi kompakt SUV-coupéval bővíti ki termékpalettáját – az Audi Q3 Sportback modellel. Ez az Audi-márka első kompakt crossover modellje.

Önti a vasútra a pénzt az állam

július 16, 2019 1

A kormány 1700 milliárd forintot szán vasúti fejlesztésre a következő hat évben – mondta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója egy tévéműsorban. Loppert Dániel hozzátette: Debrecen, Miskolc és Pécs irányába történnek majd nagyobb pályafejlesztések.

Vezettük: új Skoda Superb

július 6, 2019 0

Három és fél évvel a harmadik generáció bemutatását követően fellvarrták a Skoda Superb ráncait, Vezettük benzin- és dízelmotorral, ötajtós, kombi és Scout változatban.

122 új munkahely Komáromban

július 5, 2019 0

A dél-koreai Inzi Controls 14,8 milliárd forintból akkumulátorgyártó üzemet épít Komáromban – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.

Mezőlakon bővített az ülésgyártó

július 3, 2019 0

Mintegy 1,3 milliárd forintos beruházással bővíti gyártási kapacitásait az Adient Mezőlak Kft., az új, kétezer négyzetméteres üzemcsarnokot a napokban adták át a Veszprém megyei településen.

Íme, az új Opel Corsa

július 1, 2019 0

Erősít az Opel Corsa hatodik generációja: néhány nappal a Corsa-e akkumulátoros villanyautó bemutatása után jönnek a minden eddiginél hatékonyabb, modernebb és legfőképpen élénkebb klasszikus belsőégésű motoros változatok is. A Corsát az Opel jelölte a Magyarország Autója 2020 díjra, Corsa-e villanyautót pedig az Év Zöldautója 2020 díjra nevezte.

Két autót nevezett a Kia

július 1, 2019 0

A Kia Motors Hungary Kft. két autót jelölt az Év Magyar Autója versenyben. A friss Ceed crossover változatát, az XCeed modellt a Magyarország Autója 2020 díjra jelölték, a hazai premierjét a napokban ünneplő elektromos e-Nirót pedig az Év Zöldautója 2020 díjra nevezték.

Elektromos kisteherautók a Peugeot-tól

június 28, 2019 0

Négy éven belül kibocsátásmentes kivitelben is elérhető lesz a Peugeot teljes személy- és haszonjármű-flottája – ígéri az oroszlános márka. A haszonjárműveknél a legnagyobb modell, a Boxer kezdi a sort.

Hibrid kombi a Fordtól

június 24, 2019 0

Ford Mondeo Hybrid kombi változata már elérhető a magyar Ford márkakereskedésekben is. A Ford legmodernebb üzemében, a spanyolországi Valenciában gyártott Mondeóból a vállalat már 250 ezer darabot adott el Európában a negyedik generációs változat 2015-ös bemutatása óta.

1 30 31 32 33 34 63