Nem veszik a Deere traktorjait

augusztus 31, 2016 0

Visszaesett az amerikai Deere & Co nyeresége a cég termékei iránti lanyha kereslet miatt, de mérsékelte a bevételt az erős dollár is.

Busz- és teherautó-gyártásban erősítene a kormány

augusztus 29, 2016 0

Magyarország autóipari teljesítménye szempontjából nagy jelentőség van az olyan rendezvényeknek, mint a hétvégén a Hungaroringen zajló kamion Európa-bajnoki verseny – mondta el az MTI-nek Szijjártó Péter.

Monte Carlo ehhez képest semmi!

augusztus 24, 2016 0

Tavaly 25 év után tért vissza Magyarországra a Kamion Európa-bajnokság, mely újra óriási sikert aratott. A szervezőket ez arra inspirálta, hogy 2016-ban még érdekesebb, még színesebb programokkal kedveskedjenek a több tízezer rajongónak, nézőnek. Ennek egyik eleme, hogy a Kamion Eb és Fesztivál mellett, két másik nemzetközi versenysorozat – Blancpain GT Series és Swift Cup Europe – futamaira is sor kerül augusztus 27-28-án a Hungaroringen, melynek résztvevőivel a verseny előtt Budapesten is lehet találkozni.

Nem érdemes túlrakodni a kisteherautót, figyel a NAV

július 30, 2016 0

Változnak az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) szabályai hétfőtől: amennyiben a szállítóeszköz és a rakomány súlya meghaladja a 3,5 tonnát, ekáer-számot kell kérni, valamint a hatósági zárak eltávolítása esetén bírságot szabhat ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Egész Európában jól fogynak a teherautók

július 29, 2016 0

Az Európai Gépkocsigyártók Szövetségének (Acea) közzétett jelentése szerint júniusban éves szinten 13,3 százalékkal 224 ezerre emelkedett a forgalomba állított új haszongépjárművek – kamionok, teherkocsik, buszok, furgonok – száma az Európai Unióban.

Öt éven belül jöhetnek az elektromos kamionok

július 27, 2016 0

Az akkumulátor-fejlesztésben elért eredmények a következő évtized elején már lehetővé teszik elektromos hajtású nehéz tehergépjárművek kereskedelmi célú forgalomba állítását – véli a Daimler.

Új mentőautókat vesz a mentőszolgálat

július 16, 2016 0

Kétmilliárd forintból vásárolhat új mentőautókat az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), a közbeszerzés előkészítése megkezdődött – közölte a mentőszolgálat szóvivője.

Fiat Doblo Cargo Maxi teszt: Mindent visz

július 1, 2016 0

A Fiat Doblo negyedik generációja leginkább személyautós jellegében különbözik elődeitől, a raktér, a teherbírás és a variálhatóság maradt a régi.

Egyre több haszonjárművet vesznek Európában

június 24, 2016 0

Az Európai Gépkocsigyártók Szövetségének (Acea) közzétett jelentése szerint májusban éves szinten 16,4 százalékkal 187 ezerre emelkedett az forgalomba állított új haszongépjárművek – kamionok, teherkocsik, buszok, furgonok – száma az Európai Unióban.

Jön a Fiat Talento

március 29, 2016 0

A Fiat bemutatta a Talentót, a nagy terhelhetőségű modellt, amely városi utcákon és főutakon egyaránt ideális munkatársként segíti gazdáját.

1 2