Szabó Tamás az NNG vezetésében

Az egyik legkomolyabb versenytársától, a HERE térképszolgáltatótól szerződtetett nemzetközi színtéren is komoly tapasztalatokkal rendelkező nagyágyút az NNG Kft. Az autóipari navigációt fejlesztő vállalat Szabó Tamást Berlinből csábította haza.  Szabó korábban Amerikában, Finnországban és Indiában vitt sikerre projekteket.

Berlinből csábította haza legújabb menedzserét az NNG. A szoftver-, termék- és értékesítés fejlesztés, valamint az üzleti menedzsment területén több mint tízéves, nemzetközi tapasztalattal rendelkező Szabó Tamást a vállalat termék menedzsment igazgatói posztra szerződtette. Szabót az NNG egyik versenytársától, a nemrég német autógyártók kezébe került HERE-től igazolta, tovább erősítve a már eddig is igen illusztris és nemzetközi menedzsment gárdáját.

Szabó az NNG színeiben egyrészt a vállalat termékstratégiájáért, a termékmenedzsmenthez kapcsolódó külső és belső folyamatokért, illetve a különböző piacelemzésekért, másrészt pedig a központi termékek fejlesztéséért fog felelni. Felelősségi körébe tartozik mindezek mellett az egyes termékek dizájnjának meghatározása, valamint a profitabilitáshoz szükséges üzleti tervek és folyamatok kidolgozása.

Szabó korábban dolgozott a Nokia első, internetezésre is alkalmas telefonjának piaci bevezetésén Amerikában, Finnországban és Magyarországon, később a Nokia Provisioning Suite megoldásnak piacra vezetésén illetve termékstratégiáján, Budapesten és Újdelhiben, valamint felelt a Nokia magyarországi leányállatának az üzletfejlesztéséért és pénzügyi teljesítményéért. Diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte IT területen.