Zuhant a Mercedes nyeresége

Jelentősen, 32 százalékkal csökkent az első negyedévben a Daimler AG, a Mercedes-Benz autókat gyártó cég profitja, elsősorban az S- osztály és az E-osztályú szedánok iránti keresletnövekedés mérséklődése miatt, illetve új E-osztályú autók bevezetésével kapcsolatos költségek hatására.

A német autógyár azt közölte, hogy a március végével záródott három hónapban 1,40 milliárd euró profitot ért el az egy évvel korábbi 2,05 milliárd euróval szemben. Elemzők nagyobb, 1,6 milliárd euró nyereségre számítottak. A cég már korábban jelezte, hogy az egy évvel korábbihoz képest alacsonyabb lesz a negyedéves profitja. A cég bevétele a negyedévben 2,4 százalékkal 35,05 milliárd euróra emelkedett.

A szakértők által inkább figyelemmel követett kamat és adófizetés előtt eredmény (EBIT) 8,5 százalékkal, 2,68 milliárd euróra csökkent. A Mercedes modellek negyedéves értékesítése 13 százalékkal, 483 487-re nőtt. Magyarországon 2012-ben kezdett termelni a kecskeméti Mercedes-Benz.