A román exportőrök napi 1,5 millió eurót veszíthetnek

A román exportőröket napi 1,5 millió euró veszteség érheti a brit font gyengülése miatt – jelentette ki Mihai Ionescu, a román exporttanács társelnöke.

A tisztségviselő egy szakmai konferencián fejtette ki, hogy a font előrevetített 15 százalékos gyengülése mellett a Nagy-Britanniába árut szállító román cégek a hatályos kereskedelmi szerződések alapján napi 1,5 millió eurót veszíthetnek.    Közölte, Románia és Nagy-Britannia kétoldalú kereskedelmi forgalmának értéke eléri az évi 4 milliárd eurót, amiből a román export 2,4 milliárd eurót tesz ki, a Romániába érkező brit import értéke 1,6 milliárd euró. Ionescu szerint a kedvező román mérleg az idén is megmaradhat, mert az első negyedévben a román export 15 százalékkal nőtt, miközben az import 5 százalékkal bővült.

A Nagy-Britanniába irányuló román export 47 százalékát gépek és felszerelések alkotják, emellett a készruhák (23 százalék), valamint a jármű és -alkatrészek (18 százalék) tesznek ki még jelentős hányadot.

Az exporttanács társelnöke azt kérte a román hatóságoktól, fogadjanak el kompenzációs intézkedéseket a Brexit által veszteséget elszenvedő román exportőrök támogatására.

Június 27-én a román nemzeti bank árfolyama szerint a font csaknem 8 százalékkal gyengült a lejhez képest a múlt hét eleji árfolyamhoz mérten.