A vártnál jobb eredményt ért el a ThyssenKrupp

Gyenge, de a piaci várakozásnál jobb eredményt ért el az üzleti év harmadik negyedévében a ThyssenKrupp német ipari konszern.

A vállalat egyszeri hatásoktól megtisztított, kamat- és adófizetés előtti nyeresége (EBIT) éves összevetésben 18 százalékkal, 441 millió euróra csökkent. Az elemzők 415 millió eurót vártak. A nettó nyereség harmadával, 130 millió euróra esett.

“Továbbra is azokra a dolgokra koncentrálunk, amelyeket mi magunk befolyásolni tudunk” – mondta Heinrich Hiesinger vezérigazgató a konszernt érzékenyen érintő acélipari válságra utalva. A ThyssenKrupp több lépésben összesen több mint 700 millió euróval csökkenti költségeit.

A vezérigazgató ugyanakkor megjegyezte, már látszik a fény az alagút végén, észlelhetők a nyersanyagárak emelkedésének az első jelei.