Egyetemi tanár lett a gyárigazgató

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) ünnepélyes tanévnyitóján Heidrich Balázs rektor címzetes egyetemi tanár kitüntető címet adományozott Volker Schillingnek, a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági ügyvezető igazgatójának.

A megtisztelő titulust az egyetem és a Bosch szakmai kapcsolatának kiépítéséért és erősítéséért, kiemelten az egyetemi duális képzés elindításában, valamint a közösségi főiskola létrehozásában vállalt áldozatos munkájáért és szerepvállalásáért ítélték oda a gyárigazgatónak.

„A Bosch hosszú évek óta támogatja a duális képzés bevezetését és elterjesztését Magyarországon. Valljuk, hogy a gazdasági fejlődés fontos pillére a helyi tudásalapú társadalom megteremtése, amelynek alapja a magas színvonalú oktatás. Ehhez olyan rugalmas képzési rendszerre van szükség, amely érzékenyen reagál a húzóágazatok folyamatosan gyarapodó szakmai igényeire. Büszkeséggel és hálával tölt el, hogy törekvéseinket és személyes elhivatottságomat ezzel a megtisztelő címmel ismeri el az egyetem” – nyilatkozta a gyárigazgató. Volker Schilling 2011 óta vezeti a cégcsoport autóelektronikai divíziójának világszerte legnagyobb gyártóközpontját, az egyetemen gyakran tart előadásokat lean menedzsment és Ipar 4.0 témában.

Új módszer a hazai oktatásban
A Budapesti Gazdasági Egyetemmel tavaly februárjában kötött hosszú távú együttműködési megállapodást a hatvani Bosch gyár, melynek keretében a duális képzésben részt vevő nemzetközi gazdálkodás alapszakos hallgatók közel másfél év szakmai tapasztalatra tesznek szert tanulmányaik alatt. A hallgatók elméleti tudásukat kiegészítve a gyakorlatban is megismerkednek a Bosch logisztikai rendszerével és beszerzési csatornáival, a beszállítói vállalatirányítási feladatokkal, a gyártósori lean menedzsmenttel, valamint a vállalati erőforrás-tervezés rendszereinek működtetésével.