Kamionos verseny: megvannak a döntősök

Lezajlott az 5 tengelyen – biztos kézzel! vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági verseny elődöntője.  10 sofőr várja a folytatást. 

Az elődöntő első két futamára szeptember 10-11-én került sor, amelyek első helyezettjei Szabó László és Gasparovics Ferenc voltak. A további két futamot egy héttel később rendezték, ekkor Könczöl András és Bajnóczi Ferenc jutott tovább. A négy futam első helyezettjei automatikusan továbbjutottak a döntőbe. Rajtuk kívül az a hat versenyző jutott be a döntőbe, aki elérte a 17 800 összpontszámot. Ennek megfelelően az első futamból Szalai Gábort és Engárt Mihályt, a másodikból Kövesárki Kálmánt és Füzesi Lászlót, a negyedikből pedig Varga Imre Attilát és Biró Imrét üdvözölhetjük a döntősök között.

A verseny következő és egyben utolsó fordulójára, a döntőre 2016. október 1-jén, szombaton kerül sor Zsámbékon, a drivingcamp Hungary vezetéstechnikai centrumban, ahol kiderül, ki lesz idén Magyarország legjobb és legbiztonságosabban vezető kamionsofőrje, aki megnyeri a nettó 1 millió forint fődíjat.

A döntő egy ingyenes, nyílt családi nappal egybekötött közlekedésbiztonsági rendezvény lesz. Az elődöntőbe bejutott versenyzők eredményéről erre a linkre kattintva tájékozódhat: http://www.5tengelyen.hu/