Tíz új motorvonatot vett a GYSEV

Tíz új Flirt motorvonat vásárlásáról írt alá szállítói szerződést a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV Zrt.) a Stadler konzorciummal, az első járművet 2018 márciusában, az utolsót 2019 januárjában szállítják – közölte a soproni székhelyű vasúttársaság. A beszerzés 21,7 milliárd forintból valósul meg, amelyet teljes egészében európai uniós támogatásból finanszíroznak.

A GYSEV idén áprilisban hirdetett meg ajánlattételi felhívást, a nyílt közbeszerzési eljárást a Stadler lengyelországi és svájci leányvállalatai által alkotott konzorcium nyerte. A Stadler a negyven kocsiszekrényt szolnoki gyárában készíti, s a járművek forgóvázai is Magyarországon készülnek majd. A végső összeszerelést a cég lengyelországi üzemében végzik.

Az új motorvonatok harmadik generációsak lesznek, kedvezőbb költséggel üzemeltethetőek, s az Európai Vasúti Ügynökség szabályainak megfelelően teljesítik majd az európai vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról szóló legújabb műszaki előírásokat. A 77,1 méter hosszú és 2,82 méter széles négyrészes motorvonatokban 208 ülőhely lesz, a járművek végsebessége eléri az óránkénti 160 kilométert. Az új motorvonatok a korábban beszerzett motorvonatokkal is összekapcsolhatók lesznek.

Az első generációs Flirt vonatból a Stadler Magyarországon eddig összesen 133 járművet értékesített, ebből 123-at a MÁV Zrt., míg tizet a GYSEV Zrt. részére.

A GYSEV Zrt. első Flirt motorvonatai 2013 decemberében álltak forgalomba, a vonatok a Sopron-Győr, a Szombathely-Rajka, illetve a Sopron- Szombathely-Szentgotthárd vonalakon közlekednek.

A Stadler ilyen típusú motorvonatait a világ 17 országában használják, elővárosi, regionális és InterCity forgalomban.