Csökkent a bevétel, de nőtt a profit az Alcoánál

Az Alcoa amerikai alumíniumipari cég idei harmadik negyedévi profitja lényegesen nagyobb volt az egy évvel korábbinál, részben a költségcsökkentési intézkedések hatására, de így is kisebb lett a vártnál, miközben a bevétele a becsültnél jelentősebben csökkent.

Ezúttal is az Alcoa nyitotta meg az amerikai negyedéves vállalati gyorsjelentések időszakát.  A New York-i székhelyű cég harmadik negyedévi adózott eredménye 166 millió dollár, részvényenként 33 cent lett. Ez jócskán felülmúlta az egy évvel korábbi 44 millió dollár, részvényarányosan 6 cent profitot.  Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos nyereség 32 cent lett, kisebb az elemzői várakozások átlagában szerepelő 33 centnél.

A cég bevétele 5,57 milliárd dollárról 5,21 milliárd dollárra csökkent, szintén elmaradt az elemzői várakozásokban szereplő 5,33 milliárd dollártól.

Az Alcoa árfolyama több mint 4 százalékos mínuszban állt a New York-i értéktőzsde keddi nyitása előtti elektronikus kereskedésben.

Egységes cégként ez volt az Alcoa utolsó negyedéves jelentése. Az Alcoa tavaly szeptemberben jelentette be, hogy két önálló részvénytársaságba szervezi ki tevékenységét: a nyersanyagipari üzletág, az Alcoa Corporation az Alcoa bauxitbányászati, timföldgyártási, alumíniumkohó-, alumínium-nyersanyag- és energiaipari tevékenységét foglalja majd magában, a feldolgozóipari tevékenységeit tömörítő Arconic pedig hengerelt alapanyagok, öntészeti félkész termékek, járműipari alkatrészek és építészeti szerkezeti elemek gyártásával foglalkozik majd.