Erős negyedévet jelentett a Rába

Rába
Nyolcadával csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele és ebidta-eredménye az első háromnegyed évben – olvasható a társaság által a BÉT honlapján közzétett beszámolóban.

A nemzetközi pénzügyi és számviteli szabályok szerint kimutatott első háromnegyed évi 29 milliárd forintos árbevétel 12, a 2,4 milliárdos ebidta 13 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, a 802 millió forintos üzemi eredmény 22,4, a 6,3 milliárdos bruttó eredmény 6,4 százalékos csökkenést jelez.

A harmadik negyedév 8,5 milliárdos érbevétele 0,5, az 541 milliós ebidta 18,2 százalékkal haladja meg a bázisidőszaki adatot. A 19 millió forintos üzemi eredmény 116,6, az 1,8 milliárdos bruttó eredmény 1 százalékos javulást jelez.

A jelentés szerint a külpiac alakulása továbbra sem kedvező, folyamatos kihívások elé állította a piaci szereplőket 2016 első három negyedévében például az amerikai tehergépkocsi piac, pang a kereslet a globális mezőgazdasági szegmensben, kiváltképp Amerikában, valamint a jármű üzletág ciklikussága is befolyásolja az eredményeket.    Hozzáteszik, mindezt sikerült a termék és vevőportfólió optimalizálásával, valamint stratégiai partnerkapcsolatok kialakításával és fenntartásával kezelni, így egyes szegmensekben növekedést érve el: a futómű üzletág a fejlesztési stratégiájára alapozva a harmadik negyedévben jelentős, 30 százalékos növekedést ért el az európai piacon, valamint kiemelkedő forgalmat produkált a FÁK-országokban.

Január eleje óta nőtt az alkatrész üzletág értékesítése, különösen biztató eredményként említik, hogy a harmadik negyedévben a bel- és a külföldi értékesítés is erősödött, ami nagymértékben köszönhető a cég stratégiai partneri együttműködéseinek.    Eközben a közlemény szerint a jármű üzletág elsősorban a polgári alkalmazások terén ért el jelentős exportnövekedést, kétszámjegyű növekedést.

A tájékoztatás szerint a futómű üzletág az első háromnegyed évben 11,1, a jármű üzletág 36,4 százalékos csökkenést, míg az alkatrész üzletág 3,8 százalékos növekedést produkált. A harmadik negyedévben az alkatrész üzletág 1,8 százalékos, a jármű üzletág 56,2 százalékos növekedést, a futómű üzletág pedig 11,0 százalékos mérséklődést ért el.

A tájékoztatás alapján sikerült tovább mérsékelni a múlt év végére már rekord alacsony szintre levitt hitelállományt, “a folyamatos nyereséges működés, a hatékony készpénztermelési képesség, valamint a továbbra is szigorú működőtőke-menedzsment eredőjeként a nettó hitelállomány 1,5 milliárd forintra csökkent”. Az összeg 3,6 milliárd forinttal kisebb, mint az egy évvel ezelőtti és 1,8 milliárd forinttal kisebb, mint a 2015. év végi állomány. A közlemény szerint a Rába hitelállománya idén jóval az iparágban szokásos szint alá került, soha ilyen alacsony nem volt.

A beszámoló szerint a cég pénzügyi stabilitása adja a hátterét a megkezdett, stratégiai jelentőségű beruházásoknak, a fenntartható versenyképességnek és a piaci pozíciók megőrzésének a kapacitások bővítésén és modernizálásán keresztül.

Közölték azt is, hogy a társaság az évek óta bizonytalanul teljesítő tengerentúli piacok mellett üzletfejlesztést folytat a európai kontinensen, így mára az EU országai váltak a legfontosabb értékesítési területté.