Jól teljesít a BMW és a Mini Magyarországon

január 20, 2017 0

A BMW Group Magyarország 14%-os növekedést ért el 2016-ban az új 7-es BMW a luxus-limuzin kategória éllovasa lett, a BMW i3 vezet az elektromos autók piacán az egyéni vásárlók körében, valamint a BMW jelentős előnnyel első a prémium kategória összkerék-meghajtású modelljei között – közölte sajtótájékoztatón Baudouin Denis, a vállalat ügyvezető igazgatója.

Rombolással teremtenek értéket és milliárdos hasznot

január 19, 2017 0

Több mint 914 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Optisol konzorcium a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) a Széchenyi 2020 program keretében az elöregedett, 3,5 tonnát meghaladó, közúti haszon és tehergépjárművek előbontására, más néven fenntartható kezelési folyamatának kidolgozására – közölte az öt tagból álló konzorcium egyike, a Dél-Konstrukt Zrt. az MTI-vel.

Már az arabok sem hisznek az olajban

január 19, 2017 0

Szaúd-Arábia a következő hetekben 30-50 milliárd dolláros megújuló energiaforrás-fejlesztési programot indít útjára – jelentette be Khalid al-Falih energiaipari miniszter.

Gyártásban az új Nissan Micra

január 19, 2017 0

Elindult a vadonatúj Nissan Micra gyártása, az első példányok az elmúlt napokban gördültek le a gyártósorról. A Nissan legfontosabb európai piacain február közepétől kezdve érkeznek majd az első szállítmányok a márkakereskedőkhöz és vevőkhöz, míg a kontinens fennmaradó országaiban márciusban kezdődik az értékesítés.

Digitális védőoltás autólopás ellen

január 19, 2017 0

Az NNG tulajdonában lévő kiberbiztonságra specializálódott Arilou január elején Las Vegasban jelentette be legújabb fejlesztését, amely még azelőtt ismeri fel és akadályozza meg a gépjárművek elleni informatikai támadásokat, mielőtt azok kárt tehetnének a rendszerekben.

Most a benzin lesz drágább

január 18, 2017 0

Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, január 20-án a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik .

Fordulat Oroszországban

január 18, 2017 0

Oroszországban idén négy százalékkal is nőhet az új autók eladása éves összevetésben, amennyiben az állam fenntartja a járműgyártó ágazat támogatását – véli a több mint hatszáz, Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő Association of European Businesses (AEB).

Új főnök a hatvani Boschnál

január 18, 2017 0

Január 1-jétől a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági ügyvezetői igazgatói pozíciójában Volker Schillinget Wolfgang Stein váltotta.

Mindenkit kifizet a Takata

január 18, 2017 0

A Takata japán cég bűnösnek vallja magát az általa gyártott, emberéleteket is követelő hibás légzsákokért és hajlandó kompenzációt fizetni – írta internetes kiadásában a Wall Street Journal.

Emberek ellen fordulnak a robotok?

január 18, 2017 0

Az Európai Parlament jogi szakbizottsága a mindennapi életben egyre gyakrabban használt robotok uniós szintű jogi szabályozásának kidolgozását kérte az Európai Bizottságtól. A gyártóknak például fel kellene szerelniük a robotokat olyan biztonsági kapcsolóval, amely veszélyhelyzetben azonnal leállítja őket.

Rekordot rekordra halmoz a szlovák Kia

január 17, 2017 0

Újabb rekordévet zárt 2016-ban a Kia Motors Slovakia, a dél koreai autógyár szlovákiai leányvállalata tavaly öt százalékkal növelte termelését.

Grzegorz Buchal: idén is rekordot ér el a szentgotthárdi gyár

január 17, 2017 0

A lengyel szakember tavaly február óta áll a magyarországi gyár élén, Solt Tamást váltotta a vezérigazgatói poszton. Grzegorz Buchal jelezte: Szentgotthárdon a 2016-os év rekordot hozott, a gyár a kapacitásainak alsó határait súrolja, de a termelés idén várakozásaik szerint még nőhet.

A BMW-nek üzent Trump, de az Audi is bajban lesz

január 17, 2017 2

A nagy német autógyárak részvényei egy-másfél százalékkal gyengültek a január 16-ai tőzsdei kereskedés kezdetén, miután a rövidesen hivatalba lépő megválasztott amerikai elnök 35 százalékos importvám kivetéséről tett említést egy korábbi lapinterjúban.

Egyesek szerdától olcsóbban tankolhatnak

január 16, 2017 0

Csökkenti bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változik – értesült piaci forrásokból az MTI január 16-án, hétfőn.

1 2 3 4 5 7