Britek építik a zalaegerszegi tesztpályát

Világszínvonalú létesítmény valósul meg Magyarországon azzal, hogy egy 70 éves járműipari tapasztalattal rendelkező, az önvezető autók fejlesztése területén is a világelsők közé tartozó cég szaktudásával épül fel a zalaegerszegi tesztpálya – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten a tesztpálya tervezési feladatairól szóló szerződés aláírásának alakalmából.

    A tesztpálya tervezéséről szóló megállapodást a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alatt álló Autóipari Próbapálya Zala Kft. képviselője a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. írta alá a Horiba Mira Ltd. konzorciumával.    A miniszter hangsúlyozta: a szerződés megkötésével a projekt a tervezett ütemben és a meghatározott tartalommal valósul majd meg. Kiemelte: a tesztpályával olyan nagyberuházást indított el a kormány, amellyel Magyarországnak a járműgyártás területén meglévő jó pozícióját tovább kívánja erősíteni, egyben hozzájárul a kutatás-fejlesztés elmúlt évtizedekben elért eredményeinek megőrzéséhez, erősítéséhez