Vezettük az új Renault Capturt

Bár a hazai utcaképben alig tűnik fel, a Renault Captur Európa legnépszerűbb kis szabadidő-autója, amelyből csak tavaly több mint 215 ezret adtak el az öreg kontinensen. A modell megújult, megkapta a márka friss aculatát és legkorszerűbb felszereltségeit, testre szabhatóbb, mint valaha és még vezetni sem rossz.

Renault Captur

Biciklisek között sem veszélyes

A Captur, a Kadjar és a Koleos lefedi a teljes városi szabadidő-autó palettát, a legkisebbet Dániában tettük próbára, ott, ahol az utcákon alig láttunk Renault, és ha igen, inkább csak Capturt. Nagy dinamikát nem vártunk az autótól és nem is kaptunk, a dánok igencsak betartják a KRESZ-t. Akkor, ha legalább négykerekű járművet vezetnek. A biciklisek városában, Koppenhágában folyton a tükrökön kell lógni, hogy a holttérből elénk kerekező fülhallgatós és mobilozó bringásokat el ne gázoljuk. Az új Captur szerencsére holttérfigyelőt is kapott, így egy fokkal nagyobb biztonságban voltak a bicajosok.

Renault Captur

Túltolták a felszereltséget

A modell Initiale Paris csúcsfelszereltséggel is megvásárolható, a tesztelt fehér dízel ilyen volt, igaz, nálunk ezt a változatot pont nem forgalmazzák, az Initiale Paris csakis a 120 lovas turbós benzinessel és a dupla kuplungos automatikus váltóval választható potom 6,619 millió forintért. Ilyen összeállítás a bemutatón pont nem volt, a 110 lovas dízel mellett a 120 lovas turbós benzinest vezettük. Utóbbit csak a dán fővárosban, ahol a lassú vánszorgásban is bekajált mintegy 10 litert 100 kilométerenként. Nem kell megijedni, csak 20 kilométeres távot futottunk, nem mérvadó ez az adat. A dízel 10 kilométer városi, majd egy lassú, 50-60-as tempónál többet meg nem engedő ötven kilométeres tengerparti szakasz, illetve egy húsz kilométeres maximum 110 kilométer/órával lezavart autópályázást követően 5,6 literes átlagot mutatott. Ez már sokkal reálisabb, igaz csomagok nélkül, ketten voltunk az autóban és a legnagyobb emelkedő a fekvőrendőr volt.

Renault Captur

A kipróbált 110 lovas dízel legnagyobb nyomatéka 260 Nm percenként 1750-es fordulatnál, a 120 lovas benzines 205 newtonmétert mozgósít kétezres fordulaton. Dízelből és benzinesből egyaránt elérhető gyengébb, 90 lovas variáns is, de ahogy a termékért felelős igazgatótól megtudtuk, a Captur még tartogat meglepetéseket, valószínűleg erősebb változatok is megjelenhetnek majd.

Renault Captur

Van már ára, de nem olcsó

A Captur sokféle új fényezéssel rendelhető június 1-jétől, külön lehet tetőszínt is választani, de a korábbinál barátságosabb és világosabb belsőt is lehet variálni. Az első és hátsó LED-fényszórókat is tartalmazó LED-csomag az alap Life felszereltséggel nem párosítható, a második szintű Zen felszereltséget választva 170 ezer forintos felárért érhető el. A C alakot formázó LED-es nappali fény alapáras, de a klíma nem, így a legolcsóbb, listaáron 3,8 milliós 90 lovas 1,2-es turbós benzinesnél további 200 forintot kell fizetni a manuális klímát is tartalmazó Life csomagért.

Renault Captur

Egyterűsége az erőssége

A Captur erőssége sokoldalúsága, amely inkább az egyterű jó tulajdonságait, semmint a szabadidő-autók sokrétű használhatóságát adja. Nagy találmány a csomagtérből is mozgatható hátsó üléspad, amellyel akár 455 literre is növelhető az egyébként 377 literes csomagtartó térfogata. Ha mindent lehajtunk és kivesszük a segédpadlót, összesen 1235 literrel gazdálkodhatunk. Jó pontot kap a hatalmas kihúzható kesztyűtartó is, amely rengeteg holmit elnyel.

Renault Captur

Pénzért szórakoztat

A franciák a szórakoztatásról is gondoskodtak, a feláras (Intense és Zen felszereltségnél 150 ezer forint) Bose hangrendszer mellett jó szolgálatot tesz a többféle, érintőképernyős, akár navigációra és okostelefonos kapcsolódásra, illetve tükrözésre is képes fedélzeti rendszer, amely online tartalmakat is kínál. A belépő a kétdines, MP3-as, USB-s rádiós fejegység mellett okostelefon-tartót és összekapcsolhatóságot tartalmaz, de nem ad megjelenítő eszközt. A Life csomag tartalmazza. A MediaNav 100 ezer, az R-Link 3 rendszer pedig 140 ezer forintos plusz, de csak Intense felszereltséggel rendelhető.

Renault Captur

Van még mit pótolnia

Nagy volt a lemaradása a korábbi modellnek a kategóriában már bevett és alkalmazott vezetősegédek területén. A hiányt ezúttal pótolták, a Capturhoz elérhető négy érzékelős holttérfigyelő, első parkolóradar, tolatókamera, automata  parkolósegéd. Gyalogosfelismerő, távtartós tempomat és ráfutásra figyelmeztető egyelőre továbbra sem kapható.

Képek és szöveg: Biró Csongor

17 14 13 11 8 6 4 3 2 1