100 új dolgozót vesznek fel Bonyhádon

Új, 1000 négyzetméteres csarnokkal bővült a bőrbevonatú autóalkatrészeket gyártó bonyhádi Schäfer-Oesterle Kft. üzeme, amelyet június 28-án adtak át a Völgységi Ipari Parkban.

A csarnokot 130 millió forintos beruházással a társaság finanszírozásában a Völgységi Ipari Park Nonprofit Kft. építette meg. Az átadáson Frei István, a kft. ügyvezető igazgatója és Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere együttműködési megállapodást írt alá egy újabb, 1200 négyzetméteres üzemcsarnok létrehozásáról.  Frei István elmondta: a 300 embert foglalkoztató cég a beruházás után százzal növeli dolgozóinak számát, a napi 2200 alkatrészt előállító üzemben 25 százalékkal nő a termelés volumene, valamint a társaság éves nettó árbevétele, amely 2016-ban 3,3 milliárd forint volt.

    Az autóipari vállalat, amely most a 2015-ben elkészült, négyezer négyzetméteres gyárát bővítette, tavaly 924 millió forintos beruházással fejlesztette bőrszabászati tevékenységét is. A cégvezető arról számolt be, hogy 2019-ig biztosított a kft. rendelésállománya, a termelést addigra 2015-höz képest megkétszerezik. Jelenleg naponta 700 négyzetméter bőr- és 200 négyzetméter műbőralapanyagot dolgoznak fel.

    Az 1976-ban alapított, az autóipari alkatrészek bőrrel való bevonására specializálódott német Schäfer-Oesterle csoport termékeit németországi, valamint a 2005-ben alapított magyar leányvállalat bonyhádi gyárában állítják elő, amelynek vásárlói közé tartozik az Audi, a BMW, a Lamborghini, a Porsche, a Rolls-Royce és a Bentley is.