Beszállt a judóba a Magyar Suzuki

Ünnepélyes sajtóeseményen jelentette be Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke, hogy az idei Judo Világbajnokságot főszponzorként a Magyar Suzuki Zrt. támogatja. A sportág első budapesti világbajnokságát augusztus 28-ától szeptember 3-áig rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában. A szponzorációs támogatás részeként a Magyar Suzuki vezérigazgatója, Abe Josinobu hét Suzuki gépkocsit adott át ünnepélyesen a sportolóknak, ezzel is segítve felkészülésüket a játékokra.

A kampánynyitó sajtóeseményen jelen volt Abe Josinobu, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója, Záhonyi Tamás, a Nemzetközi Judo Szövetség marketingvezetője, Kovács Antal, a Magyar Judo Szövetség alelnöke, valamint a világbajnokság leendő magyar főszereplői és felkészítő edzőik. A sajtótájékoztatót múlt héten a látványos Judo for the World! (Judo a világnak!) elnevezésű flashmob akció előzte meg: június 1-jén csütörtökön a Hősök terén 1000 judós 2017 postagalamb segítségével 2017 üzenetet indított el az ország számos pontjára és határainkon túlra.

Suzuki_World_Judo_VB2017_Yoshinobu_Abe

„A névadó szponzori cím megtiszteltetés, ugyanakkor nagy felelősség is, amit a Magyar Suzuki lelkesen vállal fel. Cégfilozófiánk és -kultúránk sokban egyezik azzal, amit a judo képvisel: folytonos tanulás, koncentráció, felkészültég, kitartás és a verseny során mutatott őszinteség. A képzeletbeli tatamira lépve, többek között ez teszi a Magyar Suzukit is a legsikeresebb hazai autógyárrá. Bízom benne, hogy az átadott hét Suzuki modellel is hozzájárulhatunk majd a válogatott judosok sikeres felkészüléséhez a világbajnokságra és az egyéb megmérettetésekre” – mondta a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója a sajtóeseményen.