Budapesten bővít a Siemens

A Siemens a budapesti Power and Gas üzem telephelyén mintegy 10 milliárd forint beruházással bővíti gáz- és gőzturbinalapát-gyárát.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az épület alapkőletételi ünnepségén hangsúlyozta, hogy a Siemens újabb csúcstechnológiás beruházásának helyszínéül választotta Magyarországot, a cég 10 milliárd forint befektetéssel a jelenlegi gyártóterületet 2500 négyzetméterrel bővíti, 10 ezer négyzetméteres új gyártócsarnokot épít, ezzel 150 új műszaki szakembernek nyílik új álláshely.        A beruházás jelentőségét növeli, hogy a világ energiaipara változik, részben a megújuló energia, részben a nukleáris energia jelentősége növekszik. A Siemens ezen erőművi beruházásoknak egyik vezető globális vállalata, a budapesti beruházással Magyarország újabb iparágban kerül a világ élvonalába.

Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója az ünnepségen kiemelte, hogy a cég magyarországi sikereiben a folytonosság, az innováció és a szakértelem fontos szerepet játszik.     Elmondta, hogy a magas minőségi munkát jelentő turbinalapátok gyártásához 50 magyar munkatársuk a berlini gyárban tanul, hozzájuk további 9 kolléga csatlakozik.

Goszták Árpád, a Siemens Zrt. Power and Gas budapesti üzemének gazdasági vezetője elmondta, hogy a kivitelezési munkákat magyar kisvállalkozásokra bízták, mert a tenderen kedvezőbb ajánlatot adtak.    A Siemens Zrt. tájékoztatása szerint a Power and Gas budapesti üzemében 2019-ben kezdődik az új termékek gyártása.