Debrecenből Egyiptomba repülővel

Ismét van nyári repülőjárat Debrecenből Egyiptomba: az első gép június 30-án szállt fel a cívisváros légikikötőjéből, fedélzetén száz utassal – közölte a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója.

Tamás László közleménye szerint az új hurghadai járattal vált teljessé a charter-szezon Debrecenben, ahonnan Egyiptom mellett Törökországba, Bulgáriába és két görög szigetre, Korfura és Zakhynthosra is repülhetnek az utasok.     Erfurtból, Lipcséből és Drezdából pedig május óta érkeznek rendszeresen vendégek Debrecenbe és Hajdúszoboszlóra – fűzte hozzá.

A repülőtér vonzáskörzetéből egyre többen választják a debreceni repülőteret: a magyar és a romániai, partiumi utasok mellett mind gyakrabban érkeznek utasok Kárpátaljáról is, miután június 11. óta az ukrán állampolgárok is vízummentesen utazhatnak az Európai Unió legtöbb országába – sorolta Tamás László.

Kerekes Gábor, az Express Travel International Kft. (ETI) országmenedzsere elmondta: Debrecenből 5 év után biztosíthatnak ismét Egyiptomba charterjáratokat a kelet-magyarországi, partiumi és kárpátaljai utasoknak. A szezon végéig Debrecenből több mint 1500 Egyiptomba készülő utasra számítanak – tette hozzá.

Tamás László rámutatott: Magyarország második legnagyobb, schengeni kritériumoknak is megfelelő repülőterét 2016-ban több mint 284 ezer utas kereste fel, az idén több mint 320 ezres utasforgalomra számítanak a Wizz Air bázisnak, illetve a Lufthansa City Line menetrend szerinti, illetve az erősödő nyári charter járatoknak köszönhetően.

Menetrendszerű járatokkal Londonba, Eindhovenbe, Párizsba, Milánóba, Malmőbe, Tel Avivba, illetve Münchenbe lehet eljutni repülővel Debrecenből – emlékeztetett.

Hozzátette: a repülőteret üzemeltető Xanga cégcsoport elkötelezett, hogy minél több charter és menetrend szerinti járatot, valamint cargo járatot is üzemeltessen a Debrecen Airportról. Ennek érdekében, aktív tárgyalásokat folytatnak számos nemzetközi légitársasággal.