A Skynetet építi meg a Bosch

300 millió eurót tervez költeni a Bosch mesterséges intelligencia fejlesztésére az elkövetkezendő 5 évben. A munkába körülbelül 100 indiai, amerikai és német szakember kapcsolódik majd be.

A Bosch szerint egy jól működő, stabil mesterséges intelligencia fejlesztése a jövő, céljuk egy olyan rendszer kiépítése, mely gyorsabban reagál és biztonságosabb vezet, mint egy hús-vér sofőr. Szerintük egy ilyen újítással a gyalogosok, a biciklisek, és minden utazó biztonságosan közlekedhet majd.

A cég már áprilisban bejelentette, hogy a Dailmerrel is együtt fog dolgozni egy biztonságos, teljesen automata vezetési rendszer kiépítésén.

A Bosch szerint három nagy lépés szükséges ahhoz, hogy az önvezető autók fikciója valósággá váljon. Az első az, hogy a gép tanuljon. Megtanulja felismerni az érzékelői által közvetített jeleket. Ezt egy tanulási folyamat révén érik el, mely sokkal lassabb, mint az emberi tanulás. A Bosch ezt egy példával érzékelteti: míg egy kisgyereknek elég négyszer ötször látnia egy kamiont ahhoz, hogy következő alkalommal felismerje, egy számítógépnek több millió találkozásra van szüksége. laboratóriumi körülmények között kell „neki” megtanítani, mi az a kerékpáros, a gyalogos, a személyautó.

A második az, hogy az autó képes legyen döntést hozni. Nem elég felismernie a gyalogost. Fel kell tudnia ismerni a helyzetet, hogy előtte egy gyalogos halad át az úton, a járműnek pedig nem szabad őt elütnie, tehát az autónak időben fékeznie kell.

A harmadik pedig a tájékozódás. A Bosch már együtt dolgozik a TomTommal, a Baiduval és a NavInfoval, céljuk nagy felbontású digitális térképek fejlesztése, melyeket az autó megtanulhat és ismerhet, majd ezek alapján tájékozódhat az utakon.

Ha kiépül egy ilyen rendszer, minden autó hatalmas mennyiségű adatot termel majd, másodpercenként akár 1 gigabájtot. Ahhoz, hogy ezt a sok információt tárolni tudja, a járműveknek „agyra” lesz szüksége. Egy ilyen fedélzeti számítógép fejlesztése a Bosch szerint legkésőbb a 2020-as években megkezdődik.

Egy ilyen számítógép képes lesz olyan helyzetekben is dönteni, amilyen szituációt korábban nem is ismert. Ehhez egy gépnek olyan kapacitású agy kell, ami háromszor olyan teljesítményű, mint egy átlagos emberi agy. Ismerve a legendás sci-fi Skynet rendszerét, ez félelmetesen hat, de a Bosch arra törekszik, hogy gyermeke biztonságos és hasznos legyen a társadalom számára.

Biró Milán