260 új munkahelyet teremt a Bosch Miskolcon

A Bosch legújabb beruházásának eredményeként regionális szolgáltató központtal egészül ki Miskolcon a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft., amely így Európa legnagyobb kéziszerszám gyárává vált, és a Bosch vállalatcsoporton belül is a legnagyobb – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A miniszter hozzátette: a projekt összköltsége 1,6 milliárd forint, amelyhez a kormány 358 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott. A cég és a kormány megállapodása értelmében a Bosch Miskolcon 205 munkahelyet hoz létre.

Szijjártó Péter kiemelte: a Bosch miskolci szolgáltató központja egy újabb német beruházás, ez is azt mutatja, hogy Magyarország legfontosabb gazdasági partnere Németország. A magyar gazdaság és a modern német gyáripar összefonódása egyértelmű. A két ország közti kereskedelmi forgalom tavaly 47,6 milliárd euró volt, ezzel a két ország vonatkozásában minden eddigi rekord megdőlt és idén az első négy hónapban újabb 6 százalékos volt a növekedés – közölte a tárcavezető.

fukolaszlo_bosch

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Bosch K+F stratégiájában Magyarországnak központi szerepet szán, mivel a cég tavaly az országban 47 milliárd forintot költött kutatásra és fejlesztésre, ez 26 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Ezen felül a vállalat 19 oktatási intézménnyel működik együtt, ami a munkaerő utánpótlását is segíti.    Mára a Bosch Magyarországon a legtöbb embert foglalkoztató külföldi termelő vállalattá vált, foglalkoztatottainak száma elérte a 14 200-at – tette hozzá.    

Fükő László, a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója közölte: a regionális szolgáltató központ tavaly ősszel kezdte meg a működését, ami a miskolci kéziszerszám gyár K+F és gyártási tevékenységéhez csatlakozott. A központ a Miskolcon és más telephelyeken gyártott termékek szortírozásával, kiszállításával, valamint akkumulátorok és csomagoló anyagok beszerzésével és tárolásával foglalkozik.     Az ügyvezető igazgató szólt arról is, hogy most véglegesítették a cég és a kormány közti megállapodást, a cég az állami támogatást a bérköltségek egy részének a finanszírozására fordítja. Ezáltal lezárult a projekt.

    Fükő László szerint a támogatással az állam a Bosch munkahelyteremtő erejét, és az észak-magyarországi régió iránti elkötelezettségét ismerte el. Az ügyvezető igazgató sikerként értékelte, hogy az előzetes tervekben szereplő 205 munkahely helyett 260 embert tudott alkalmazni a cég.    

A Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. 2001-ben jött létre, a cég a Bosch csoport legnagyobb európai kéziszerszám-gyára.     A Bosch 1898 óta van jelen Magyarországon. A 2016-os üzleti évben az országban tíz leányvállalattal működő Bosch csoport teljes forgalma 1149 milliárd forint, magyarországi forgalma – amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek – 238 milliárd forint volt. A Bosch csoport világszerte megközelítőleg 390 ezer munkatársat foglalkoztat és 73,1 milliárd euró árbevételt ért el 2016-ban.