Még mindig hatalmas a Tesla vesztesége

Tesla
A részvényárfolyam erősítésével nyugtázták a tőzsdei befektetők a Tesla vártnál kisebb negyedéves veszteségét és azt, hogy a terveknek megfelelően halad a Model 3 piaci bevezetése.

A második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 120 százalékkal, 2,8 milliárd dollárra nőtt a Tesla bevétele, vesztesége pedig 336 millió dollárra emelkedett 293 millió dollárról, de kisebb lett a piaci várakozásoknál.    A tőzsdei befektetők a várakozáson felüli eredményt a részvényárfolyam hat százalékos erősítésével nyugtázták.    Az év eleje óta a részvény már ötven százalékkal erősödött és ezzel az amerikai autógyárak között a legnagyobb piaci tőkeértékhez juttatta a vállalatot. Annak ellenére is, hogy a Tesla darabszámban csak a töredékét állítja elő a General Motors, vagy a Ford termelésének.

A befektetőket leginkább az lelkesítette fel, hogy Elon Musk vezérigazgató bejelentése szerint az ütemtervnek megfelelően halad a Model 3 gyártásának a felfuttatása. Az év végéig a gyártási kapacitás eléri a heti ötezret – mondta. A Tesla 2018-ra az évi 500 ezres, 2020-ra pedig az évi egymilliós gyártási kapacitás elérését irányozta elő. Tavaly a Tesla 84 ezer autót adott el két korábbi modelljéből, a Model S és Model X típusokból.

Az új típus első példányainak átadása óta a Model 3-ra napi 1800 megrendelést regisztrál a Tesla. Musk az eredménybeszámolón tartott sajtótájékoztatón a Model 3-ra 518 ezer beérkezett megrendelésről beszélt, megjegyezve, hogy ez a visszalépésekkel együtt is 455 ezres megrendelés-állomány. A mostanában megrendelt Model 3 autókra 2018 végéig kell várni.