Létszámrekord: egyszerre 600 hallgató az Audi Hungaria gyakornoki programjában

Az Audi Hungaria Zrt. a Széchenyi István Egyetem közel 30 hallgatóját fogadta, akik a duális felsőfokú képzésében vesznek részt. Az egyetemisták immár három szakon folytathatnak gyakorlatorientált tanulmányokat, szeptembertől gépészmérnök szakon is. Az új évfolyam a nagyvállalat életével és a szakterületek mindennapjaival ismerkedhetett meg.

„Vállalatunk kitűnő lehetőséget nyújt a duális felsőfokú képzés hallgatóinak tudásuk fejlesztésére nemzetközi ipari környezetben. Ugyanakkor fontos számunkra az egyetemi hallgatók kreativitása és innovatív gondolkodásmódja is”, mondta Knáb Erzsébet Audi Hungaria személyügyekért felelős igazgatósági tagja. Az elmúlt években indult villamosmérnök és járműmérnök szakok mellett szeptembertől a Széchenyi Egyetem a gépészmérnök szakkal bővítette a duális képzési kínálatot. Új tantárgy is indul az őszi szemesztertől a Járműgyártás Tanszéken, amely a minőségbiztosítással foglalkozik és az Audi Hungaria gyakorlati szakértői tartják.

gyakornokaudi1

A nagyvállalat gyakornoki programjára egyre nagyobb az érdeklődés, létszámrekordot könyvelhettek el a közelmúltban, ugyanis az utóbbi hetekben egyszerre 600 hallgató töltötte szakmai gyakorlatát az Audinál. A fiatalok betekintést kapnak a szakterületek munkájába és szakirányuknak megfelelő projektekben vehetnek részt. A nemzetközi környezetben elsajátítható korszerű szakmai ismeretek, valamint a rendszeres teljesítményértékelés mellett a diákokat a vállalatnál tapasztalt mentor segíti tanulmányaik ideje alatt. Mindemellett német nyelvi kurzusokon is részt vehetnek. A frissdiplomás szakembereket vonzó karrierlehetőségek várják az Audi Hungariánál.