Kamion mellett szuperautót is bemutatott a Tesla

A Tesla leleplezte elektromos hajtású nyerges vontatójának a prototípusát, és bemutatott egy elektromos roadstert.

A nyerges vontató 40 tonna rakománnyal 800 kilométert lesz képes megtenni egy feltöltéssel. A kamion gyártását 2019-ben tervezi megkezdeni a Tesla.     A nyerges vontató négy motorral rendelkezik és a Tesla ígérete szerint és egymillió mérföldet (1,6 millió kilométer) lesz képes meghibásodás nélkül megtenni. A tehergépkocsi akkumulátorát 30 perc alatt lehet majd 640 kilométer megtételéhez elegendő kapacitásra feltölteni. A felmérések szerint az Egyesült Államokban a kamionok átlagosan 400 kilométert szoktak egy menetben megtenni.

tesla

Elon Musk a Tesla vezérigazgatója a tehergépjármű bemutatásakor nem adott meg irányárat a járműre, hangsúlyozta viszont, hogy fenntartási költségei versenyképesek lesznek a belsőégésű motorokéval. A Tesla kamionnal egy mérföld megtétele a biztosítási, karbantartási és üzemanyag költségeket is beszámítva 1,26 dollárba kerül majd, szemben a dízel kamionok 1,51 dolláros mérföldenkénti költségével.     Amennyiben a Tesla kamionok szorosan egymást követve, szerelvényként haladnak, a mérföldenkénti költség 85 dollárcentre is csökkenhet, ami még a vasúti szállításnál is kedvezőbb – mutatott rá.    A Tesla-kamion sofőrje a vezetőfülke közepén helyezkedik el, hogy ne kelljen a járműből külön változatokat készíteni jobb és baloldali forgalomhoz. A kamion rendelkezik a sávtartásra és automatikus fékezésre képes Autopilot rendszerrel.     A nyerges vontatóra a Tesla már vesz fel előrendelést ötezer dollár letét ellenében.

A roadster bejelentése a kamionnal együtt nagy meglepetést okozott, mivel mindenki csak a nehéz tehergépjármű bemutatására számított. Az új sportkocsi modell 2020-ra kerül kereskedelmi forgalomba a tervek szerint. A Tesla Roadster a legjobban gyorsuló sorozatban gyártott személygépkocsi lesz, mivel álló helyzetből 1,9 másodperc alatt éri el az óránként 60 mérföldes (95 km/h) sebességet. A kocsi hatótávja ezer kilométer lesz, legnagyobb sebessége pedig meghaladja a 250 mérföldet óránként (400 km/h).  A Tesla Roadster közvetlen konkurenciát támaszt a szintén elektromos sportautó kifejlesztésén dolgozó klasszikus sportkocsi márkának, a Porsche-nek.     A Roadster alapára 200 ezer dollár lesz, előrendelést pedig 50 ezer dollár befizetésével lehet tenni.