30 százalékát adja az ipari termelésnek az autóipar

ipari termelés
Új kiviteli rekord születhet idén, a magyar export összértéke először lépheti át a 100 milliárd eurót az első kilenc hónap adatai alapján – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A politikus közölte, hogy 2016-ban a magyar külgazdaság  eddigi legjobb teljesítményét érte el minden téren, a 93 milliárd euró kivitel mellett a külkereskedelmi többlet elérte a 10 milliárd eurót.     2010-hez képest 30 százalékkal, 2014-hez képest 10 százalékkal, 2015-höz képest pedig 3 százalékkal nőtt a kivitel értéke – tette hozzá.    Idén szeptember végéig bezárólag az export 9 százalékkal, vagyis 6,1 milliárd euróval emelkedett a tavalyi rekordév azonos időszakához képest, a kivitel négyötöde az Európai Unióba irányult, a kereskedelmi forgalom 10 százalékkal bővült, az Európai Unión kívüli export az általános növekedésnél nagyobb mértékben, 12 százalékkal nőtt – mondta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter a Magyarországra érkező beruházásokban is kiemelkedő eredményekre számít, mivel – mint mondta – 2016-ban a beruházásösztönzési rendszernek köszönhetően rekordszámú, 1038 milliárd forint értékben 71 új beruházás érkezett, míg idén novemberig 949 milliárd forint értékben 79.   Kiemelte, hogy az ipari termelés értékének 29,5 százaléka az autóiparból származik, a befektetések közül 29 ebbe az ágazatba érkezett, míg a szolgáltatásba 9, az élelmiszeriparba pedig 6. Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a befektetők egyre gyakrabban választják Budapest helyett a vidéki nagyvárosokat, Szeged, Debrecen és Miskolc is a legnépszerűbb helyszínek között szerepel.