Ők a legkiemelkedőbb magyar kutatók

Stépán Gábor
Átadták a 2017. évi Gábor Dénes-díjakat csütörtökön az Országházban, kiemelkedő teljesítményének elismeréséül 13 tudós, kutató, fejlesztő és feltaláló, köztük 3 határon túli alkotó vehetett át elismerést.

Gyulai József, a díjat meghirdető Novofer Alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta, hogy a legjelentősebb mérnöki teljesítmények már nem inter-, hanem multidiszciplinárisak, távoli tudományágak együtteséből születnek eredmények és egyre jelentősebb szempont ezek társadalmi-gazdasági hasznossága. Az elméletek alkalmazásában a kutatómérnökök nélkülözhetetlen szerepet játszanak – tette hozzá.     Jamrik Péter, a díj alapítója kiemelte, hogy az elmúlt években teljesen új fogalmak – 3D, 5G, e-mobilitás, nanotechnológia, genomika, kvantummechanika, smart city vagy robotsebészet – születtek. A jövő a jelenben már elkezdődött, a jelen feladatai pedig Gábor Dénes jövőképén alapulnak – tette hozzá.

    A díjat Bakos Gáspár fizikus, csillagász bolygókutatásért, autonóm kistávcsövek fejlesztéséért, automata csillagászati távcsőhálózat tervezéséért, Bozóki Zoltán József fizikus a lézeres fotoakusztikus spektroszkópián alapuló, a földgáz főbb szennyező komponenseinek mérésében végzett tevékenységéért kapta.    Buzsáki György orvost többek között az agyműködés és a memóriakonszolidáció kutatásáért, Falk György Alfréd gépészmérnököt a 3D-nyomtatás meghonosításéárt, alkatrészek és orvosi implantátumok gyártástechnológiájáért, Koppa Pál Gábor fizikust pedig a holografikus adattárolás, a háromdimenziós képmegjelenítés, az optikai méréstechnika és komplex optikai rendszerek kutatásáért díjazták.

    Lingvay József vegyészmérnök a szilíciumalapú félvezető eszközök gyártásfejlesztéséért, a korrózió és az elektrokémiai technológiák kutatásáért, Németh Huba gépészmérnök járműdinamika-, emisszió- és hatásfokjavító, sűrített levegő befúvásán alapuló motorfeltöltési eljárásokért, önvezető rendszerek kidolgozásáért, Stépán Gábor gépészmérnök a késleltetett rendszerek stabilitáselméletének és nemlineáris rezgéseinek gépészeti alkalmazásaiért, Szente Lajos vegyész pedig a ciklodextrin-technológia terén végzett tevékenységért, gyógyszerészeti segédanyagok, az iparban is hasznosítható nano-tartályok kidolgozásáért, valamint csekély szennyvíz-kibocsátású tisztítási eljárásáért vehetett át Gábor Dénes-díjat.

    Balogh Géza villamosmérnök többek között az irányított hangsugárzással kapcsolatos találmányaiért, a hiperkardioid vonalsugárzó sikeres világpiaci hasznosításáért, Zettwitz Sándor gépészmérnök pedig az első magyar ásványgyapotgyártó technológiáért és egészségipari eszközök fejlesztésért életműdíjban részesült.

    A névadó emlékének gondozását elismerő In Memoriam Gábor Dénes elismerést Gál József matematikusnak és Weisz Ferenc matematikusnak ítélték oda.     Az elismerések indoklásai a díjazottak sikeres szabadalmait és találmányait, vállalkozói és oktatási tevékenységét, tudományszervezési eredményeit és társadalmi szerepvállalását is kiemelték.  

    A Gábor Dénes Tudományos Diákköri Ösztöndíj idei díjazottja Sárdi Dávid Lajos, a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) logisztikai mérnök hallgatója, a kétévente meghirdetett Gábor Dénes Országos Tudományos Diákköri Ösztöndíjat pedig Gálai Bence, a BME mérnök informatikus hallgatója nyerte el.     Kihirdették a diplomamunka-pályázat és a középiskolai ösztöndíj győzteseit is: előbbit idén Eckl Bence és Tamás Judit nyerte, utóbbi a Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékverseny minden kategóriájának és korcsoportjának első 6 helyezettjét részesítette elismerésben.