Állami támogatást kapott a káli vállalkozás

A Masterfoam Kft. 251 millió forint vissza nem térítendő támogatásról írt alá szerződést a Nemzetgazdasági Minisztériummal a nagyvállalati beruházási program keretében – közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a Masterplast Nyrt.

A tájékoztatás szerint a Masterplast 100 százalékos tulajdonában álló kft. a támogatásból káli extrudált polietilént gyártó üzemét fejleszti, a beruházás összértéke több mint 500 millió forint.     A Heves megyei Kálon 2005-ben megnyitott gyár új kapacitásai már 2018-ban megkezdhetik a termelést – írták.     A Masterplast 2020-ig 21 új munkahelyet hoz létre, 2023-ig pedig fenntartási kötelezettséget vállalt a fejlesztésekre.
A Masterplast december 7-én sajtótájékoztatón közölte, hogy az idei, várhatóan 90 millió eurós bevétel 2020-ra több mint 110 millió euróra emelkedik, illetve az EBITDA aránya a bevételhez 7,5 százalék fölé nő.
A társaság idén 2,4 millió euró adózott profitra és 5,2 millió euró kamat, adófizetés és amortizáció előtti eredményre (EBITDA) számít. Jövőre az adózott eredmény 2,8 millió euró, az EBITDA 6,1 millió euró, az árbevétel 93,2 millió euró lesz előrejelzésük szerint.

Az 1997-ben alapított Masterplast-csoportnak 10 országban van saját tulajdonú leányvállalata és további 30 országba értékesít termékeket, többek között autóalkatrész-gyártóknak is.