Úgy veszik a Ladát, mint a cukrot

Lada Vesta
A legnagyobb orosz autógyártó, az Avtovaz 109 800 Lada személygépkocsit adott el az idei első négy hónapban, ami 25,1 százalék növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest.

Az áprilisi eladás 16,6 százalékkal 30 ezer 700-ra nőtt. Áprilisban továbbra is a legkeresettebb a Lada Vesta volt, amelyből 8700-at adtak el, 25,5 százalékkal többet tavaly áprilishoz képest.

Az Avtovaz azt is közölte, hogy az első negyedévet 609 millió rubel (1 rubel = 4,19 forint) nyereséggel zárta az egy évvel korábbi 2,8 milliárd rubel veszteség után. A március végével záródott három hónapban az Avtovaz bevétele 41,2 százalékkal, 64,8 milliárd rubelre emelkedett.

Korábban közölt adatok szerint a cég tavalyi vesztesége 9,7 milliárd rubelre csökkent az egy évvel korábbi 44,8 milliárd rubelről, miközben a bevétele 22 százalékkal, 225,6 milliárd rubelre emelkedett.

Az Avtovaz tavaly 17 százalékkal több, 312 ezer LADA autót értékesített Oroszországban, az idei eladást további 10 százalékkal tervezi növelni.

Az AvtoVazban a Renault-Nissan szövetségnek és a Rosztyeh orosz állami konszernnek együttesen 74,5 százalékos a részesedése, a fennmaradó 25,5 százalék kisrészvényeseké.

1 Comment on Úgy veszik a Ladát, mint a cukrot

Comments are closed.