Szeptember 11. és 15. között huszonötödször rendezik meg a világ legnagyobb Automechanika kiállítását. A felszerelések, alkatrészek, tartozékok, irányítás és szolgáltatások vezető nemzetközi szakvására jubileumhoz érkezett. A vásár minden eddiginél nagyobb lesz és számos újdonsággal bővül – jelentette be Bécsben tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján Olaf Mußhoff, az Automechanika Frankfurt igazgatója.
Az Autószektor.hu cikkéből kiderül, hogy a Messe Frankfurt 2017-ben 134 szakvásárt és kiállítást rendezett a világban, ezeken 95 ezer kiállító és 4,3 millió látogató vett részt. Világszerte harminc leányvállalattal rendelkeznek, és ötven céggel működnek együtt. Árbevételük tavaly elérte a 661 millió eurót. A legutóbbi, 2016-ban rendezett Automechanikán 4843 kiállító vett részt 76 országból, a látogatók száma pedig 133 ezer volt, 170 országból érkeztek a látogatók a német nagyvárosba. A látogatók magasan képzettek, 45 százalékuk ügyvezető, igazgatósági tag vagy vezető beosztásban dolgozó. A látogatók döntő része a kereskedelemből és a szervizekből érkezett, 11 százalékuk pedig az iparban dolgozik.
Először mutatkoznak be Frankfurtban olyan témák, mint a veterán autók és a veterán kor küszöbén állók kiszolgálása, valamint az Essenből ismert Reifen abroncs-szakvásár is, amely 2018-ban ünnepli első, a frankfurti Automechnikával párhuzamos bemutatkozását. Mindkét új vásári téma a vadonatúj, még épülő, de a szakvásárra használatba vett 12-es vásárcsarnokban kap helyet. Az új témák lehetőségeket tárnak fel a gyártóknak, a szervizeknek és a kereskedőknek az új piacok feltárására és a célcsoportok bővítésére.
A frankfurti Automechanika ágazati jelentőségét bizonyítják az eddig beérkezett kiállítói bejelentkezések is. A kiállító vállalatok szakmai színvonala is változatlanul kiemelkedő, ezért a látogatók a küszöbön álló alkalommal is széleskörű és változatos kínálatnak örvendhetnek, amivel pedig nemzetközi szinten is egyedülálló áttekintést kapnak a piacról. A kiállítók között találjuk a felszerelések, alkatrészek, tartozékok, az igazgatás és a szolgáltatások területének neves beszállítóit és gyártóit, mint például az Al Dobowi Groupot, a Bilstein Groupot, a Bosch-t, a Continentalt, a Christet, a Hellát, az Istobalt, a MAHÁ-t, a Schaefflert, a Snap-ont, a Thulét, a ZF-et és sok más kiállítót.
A seregszemle további fénypontjai várják a látogatókat a Frankfurter Festhalle rendezvénycsarnokban, ahol minden a jövő közlekedési lehetőségeivel, az alternatív hajtásokról, valamint a holnap műhelyeiről szól. A kiemelkedően újszerű termékeket és megoldásokat a hőn áhított Automechanika Innovation Award díjjal tüntetik ki és egy önálló kiállításon mutatják be. A frankfurti Automechanika 25. jubileuma alkalmából a szakvásár ezen kívül visszatekint az ágazat utóbbi évtizedekben megjelent újdonságaira.
A képzés és továbbképzés 2018-ban is előtérben szerepel. Ezzel a kérdéskörrel neves partnerekkel karöltve foglalkozik a szakvásár az elsősorban műhelyekben dolgozóknak és a tulajdonosoknak szánt workshopok, oktatások és szakmai előadások keretében. A tehetséges utánpótlást jelentő fiatalok helyben, még a vásáron tájékozódhatnak a szakmai lehetőségekről, beszélhetnek a potenciális munkáltatókkal és kapcsolatot építhetnek az ágazat döntésekért felelős vezetőivel.
Az Automechanika szakvásárról további információkat kínál a www.automechanika.com címen elérhető honlapja.