Sosem volt még ilyen menő a Seat

november 13, 2018 0

Értékesítési rekordot ért el az év első tíz hónapjában a Seat autógyár annak ellenére is, hogy a szeptemberben bevezetett új emissziós mérési eljárás visszavetette az európai autópiaci forgalmat – tájékoztatott a márka magyarországi importőre, a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft.

Stagnál a Waberers

november 13, 2018 0

A Waberer’s International Nyrt. harmadik negyedévi árbevétele 182,6 millió euró volt, ami szinte teljesen megegyezik a 2017. harmadik negyedévi 182,3 millió euróval – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Növekedési pályán a Volkswagen

november 12, 2018 0

Változatlanul jó fejlődést mutatott a kihívásokkal teli piaci környezetben a Volkswagen márka a 2018-as üzleti év első három negyedévében. A Volkswagen-csoport vezető márkája az első kilenc hónap után jelentősen felülmúlta kiszállítások és forgalom tekintetében az előző évi eredményt. A 4,6 millió kiszállított járművel (+2,9 százalék) ez a márka történelmének legsikeresebb első kilenc hónapja.

Nyúzzák az új 911-est

november 12, 2018 0

A fejlesztés végső fázisába lépett a vadonatúj Porsche 911: a klasszikus sportautó-ikon nyolcadik generációja 2019 tavaszán lép piacra. A prototípusok tesztprogramja gőzerővel folyik a világ minden táján, a szakértők a végső hangolásokat végzik.

Forradalmi újdonságnak gondoljuk, pedig már 50 éve is létezett vezető nélküli autó

november 12, 2018 0

Napjainkban roham tempóban készülnek el a technológiai vállalatok újabb és újabb fejlesztései, és egyre közelebb kerülünk az automatizált vezetéshez, így már cseppet sem elképzelhetetlen, hogy pár éven belül a vezetés helyett kikapcsolódással vagy munkával töltsük az időt az autónkban ülve. Azonban azt gondolta volna bárki is, hogy már 50 évvel ezelőtt megalkották az első vezető nélküli autót?

Egyre jobban keresnek a románok

november 11, 2018 0

Szeptemberben 13,1 százalékkal volt nagyobb a nettó átlagbér Romániában a tavalyi kilencedik hónaphoz mérten – közölte a román statisztikai intézet.

Csodaműszerfal: csak az látható rajta, amire éppen szükség van

november 10, 2018 0

A Continental integrált pilótafülkéjének látványát nehéz szavakkal leírni, mi most mégis megpróbáljuk. Mivel ilyen autóval még nem találkozhattak, azt kérjük, hogy gondoljanak vissza egy nemrég látott tudományos fantasztikus filmre, annak is arra a jelenetére, amikor az űrhajó műszerfalát mutatták. Na, valami hasonlót alkottak a holnap autói számára a német technológiai vállalat mérnökei.

Rontott a BMW

november 10, 2018 0

A harmadik negyedévben, a forgalom növekedése mellett, a piaci várakozásokat meghaladó mértékben romlott a BMW AG eredménye az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek, az új emissziós mérési eljárás bevezetése és a visszahívási akciók költségei miatt.

Rossz hír Németországból

november 9, 2018 0

A nemzetközi kereskedelmi ellentétek elmélyülése fékezi a német gépipar megrendeléseinek a növekedését.

Egyre több kocsit veszünk

november 9, 2018 0

Októberben 5,4 százalékkal több új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországom, mint egy évvel korábban, az év első 10 hónapjában 24,2 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Datahouse.

Eláruljuk, hogy mit fognak látni pár éven belül az autók

november 8, 2018 0

Amint elolvassuk a címet, egyből felmerülhet bennünk a kérdés, hogy egyáltalán hogyan, és miért fog látni a jövő autója? A járműveknek ugyanis nincsen szemük… azonban majd lesz, ráadásul bizonyos értelemben több is. A jelenleg rohamosan fejlődő asszisztált vezetési funkciók biztosításához is már egyre több kamera és tucatnyi szenzor látja, érzékeli a jármű környezetét.

Olyan gyárat építenek, amilyen még nem volt

november 8, 2018 0

Az ABB bejelentette, hogy 150 millió dolláros beruházás keretében, Sanghajban felépíti a világ legkorszerűbb, automatizált és rugalmas robotikai gyárát, egy olyan, modern központot, ahol robotok gyártanak majd robotokat.

Féláron adhatják a dízel Golfot, Passatot, C-Maxot

november 8, 2018 0

Szép idők várnak a német autóvásárlókra az Essen-Duisburg Egyetem CAR autóipar kutatóintézetének tanulmánya szerint az autógyáraknak a dízelautók becserélésére adott újabb nagy kedvezményeinek, valamint a kereskedőknél felduzzadt készletállománynak köszönhetően.

1 3 4 5 6 7