Robog az úthenger – Magyarok a világ járműgyártásában

Hetedszerre rendezik meg március 22-24. között a hazai járműgyártás múltját, jelenét és jövőjét, valamint világraszóló mivoltát bemutató tematikus kiállítás a budapesti vásárközpont G-pavilonjában.

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke konkrét programelemekre és az autós érdekvédelmi egyesület (ANK) által meghirdetett pályázati felhívásra hívta fel a figyelmet. A kiállítás házigazdája kiemelte: „a múltidézés központi szerepet játszik az eseményen a hazai járműgyártás világraszóló csodái mellett, a magyar filmipar egyik ikonikus járműve is látható lesz. A Kiskőrösi Úttörténeti Múzeumból a Robog az úthenger című magyar tévéfilmsorozat masinája is szerepel a felhozatalunkban”.

A 15 tonnás, immár 68 éves gőzgépet a 70-es évek második felében készült sorozatból ismerte meg az ország. Az alig 5 kilométer/órás sebességre képes úthenger történetét Józsi, azaz Szabó Gyula tette feledhetetlenné az ország számára. A kiállításra érkező gőzúthenger különlegessége továbbá, hogy ezen kívül Közép-Európában egyetlen ilyen működőképes gép létezik csupán, ezt Csehországban láthatja a nagyérdemű.

Mivel a jelenkor és az elismerésre méltó mérnöki munka is kiemelt szerepet kap a kiállításon, látható lesz többek között Alfa Romeo Giulia és Stelvio modellekhez fejlesztett fékvezérlő egység is, melynek fejlesztése és sorozatgyártása a Continental Hungária budapesti központjában zajlik. Az elektro-hidraulikus MK C1 rendszerben a fékerősítőt és a vezérlőt (ABS és ESC) egy kompakt, súly-hatékony modulba építették be a hazai mérnökök, így az sokkal gyorsabban képes a féknyomást előállítani, mint a hagyományos hidraulikus rendszerek.

fék, Continental,

A nemrég debütált modellekben is használt rendszer megfelel a fejlett vezetői asszisztenciák által támasztott fokozott nyomásdinamikai követelményeknek, továbbá a rekuperatív fékrendszerek és a nagyteljesítményű SUV-ok műszaki elvárásainak is eleget tesz minden további módosítás nélkül.

Végül, de nem utolsó sorban a kiállítás házigazdája elmondta, hogy a Hungexpo G-pavilonjában található tárlat minden egyes kiállítója élő bizonyítéka annak, hogy a magyar szakértelem, kellő szorgalommal és tehetséggel párosulva hihetetlen potenciált hordoz magában. A világ mobilitásában hagyott lábnyomunk pedig elvitathatatlan ténnyé teszi, hogy műszaki találmányok és formatervek tekintetében Magyarország a járműipar Szilícium-völgye. Március 22-24. között erről mindenki egyénileg is meggyőződhet, ugyanakkor a nyitónapon 13 órakor kezdődő élő show-ban színpadra lépő meghívottak személyes történeteikkel is megerősítik a kiállítás szlogenét, miszerint „ha elég szorgalmas vagy, eljuthatsz a világ tetejére”!

ANK_04 (1)

Ennek érdekében az Autós Nagykoalíció pályázatot hirdetett olyan 12-18 éves diákok számára, akik érdeklődnek az autóipar bármely területe iránt, és szeretnének találkozni olyan szakemberekkel, akik magyarként világszínvonalú eredményeket értek el a járműgyártás valamely területén. A pályázók és kisérőik számára biztosított ingyenes belépés az AMTS autóshow keretein belül a „Magyarok a Világ Járműgyártásában” kiállítás megnyitójára szól, amely a Hungexpo területén 2019. március 22-én 13 órakor veszi kezdetét, egyúttal a biztosított belépő egész napra érvényes a kiállítás teljes területére. A megnyitó ceremónia után a résztvevő diákok a magyar járműgyártás legismertebb és legsikeresebb képviselőivel folytathatnak kötetlen beszélgetést.

A meghirdetett pályázat a nagy érdeklődésre való tekintettel lezárult, ugyanis cikkünk megjelenéséig több mint 500 fő jelentkezését rögzítették a szervezők.