Bajban a német autóipar

A német autóiparnak termelése csökkentésére kell számítania az idén a világszerte éleződő kereskedelmi konfliktusok miatt – jelentette ki Herbert Diess, a Volkswagen konszern vezérigazgatója az Automobilwoche című lapban.

“Tovább éleződik a vámtételekről az Egyesült Államok és Európa között zajló vita, és ez hátrányosan érintheti a német autóipart, de meg fogjuk érezni az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus hatását is” – fogalmazott az interjúban a Volkswagen AG vezérigazgatója.     A német autóipari vállalatok szakmai képviselete, a VDA (Verband der Automobilindustrie) számításai szerint a német autógyárak termelése az idén öt százalékkal 4,8 millióra csökkenhet.     Ferdinand Dudenhöffer, a Duisburg-Esseni Egyetem CAR autóipari kutatóintézetének vezetője szerint is a német autóiparnak termeléscsökkentésre és elbocsátásokra kell felkészülnie, valamint csökkentenie kell nyereségvárakozásait is az idén.

A német autóiparnak az új modellek típusengedélyéhez megkövetelt WLTP emissziós mérési eljárás által támasztott nehézségeken túl amellett, hogy a hazai piacon a dízel csökkenő népszerűségével és egyes nagyvárosokban a dízelek kitiltásával  kell szembenéznie, meg kell küzdenie a nemzetközi piacokon a csökkenő kínai kereslet, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek következményeivel is.     “És ha ez sem lenne elég, a 2030-as szén-dioxid-kibocsátási normák szigorításával az EU tovább fokozta a beruházási kényszert a klímasemleges mobilitási technológiák fejlesztésébe. Mindez vissza is köszön a genfi kiállításon felsorakozó új elektromos modellekben és tanulmányautókban” – fogalmazott Ferdinand Dudenhöffer.

A hibrid és elektromos autók nyereségtartalma sokkal kisebb a dízel és benzines autókénál – mutatott rá a CAR intézet vezetője, hozzátéve, hogy a dízelkrízis és a környezetvédelmi előírások szigorodása miatt azonban a Genfi Autószalon üzenete szerint is minden autógyárnak “teljes gőzzel” az elektromobilitás korára kell készülnie.

A PwC tanácsadó cég felmérése szerint a német autóipari felső vezetők a dízelkrízisben, a környezetvédelmi előírások szigorodásában és az elektromos mobilitásra átállásban látják a szakma legnagyobb kihívásait. A felmérésbe bevont 203 felső vezető háromnegyede szerint a felsorolt témák lesznek a legnagyobb hatással vállalatuk teljesítményére az idén. Az akkumulátortechnológia jövőbeni jelentőségére pedig a megkérdezetteknek kevesebb mint a fele tartja vállalatát kellően felkészültnek.