Nem fizet osztalékot a Waberer’s

Waberers, Waberer's

A Waberer’s International Nyrt. 2018-ban veszteséges volt, az igazgatóság azt javasolja az április 16-ra összehívott közgyűlésnek, hogy a társaság ne fizessen osztalékot – derül ki a Waberer’s Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett közgyűlési előterjesztéseiből.

A társaság a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint elkészített egyedi éves beszámoló szerint 2018-ban 30 213 177 euró veszteséget könyvelt el, 550 002 374 euró mérlegfőösszeg mellett. Az igazgatóság azt javasolja, a veszteséget helyezzék az eredménytartalékba.     A konszolidált IFRS szerinti veszteség 2018-ban 20 924 017 euró volt, 725 103 930 euró mérlegfőösszeg mellett.

Lajkó Ferenc, a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatója tavaly áprilisban, a társaság éves rendes közgyűlését követően az MTI-nek azt mondta, a vállalat legkorábban a 2019-es üzleti évre fizethet először osztalékot, a cég most elsősorban a növekedésre koncentrál.

A Waberer’s International Nyrt. részvényeivel 2017. július 6-án indult el a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, részvényenként 5100 forintos induló áron. A papírokkal a prémium kategóriában kereskednek, a részvények hétfői záróára 1785 forint volt, az elmúlt egy évben a papírok legmagasabb ára 4500 forint, a legalacsonyabb pedig 1510 forint volt.