Kínai lett a Smart

A német Daimler és az egyik legnagyobb kínai autógyártó, a Geely megállapodott arról, hogy közösen gyártják a Smart kisautók új, teljesen elektromos változatát Kínában – jelentett be a két cég.    A 50-50 százalékos vegyes vállalkozás székhelye Kínában lesz, a termelés 2022-ben indul. Az ügylet pénzügyi részleteit nem tárták fel.    Kínában tavaly 1,3 millió elektromos autót adtak el, ami 61,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Li Shufu, a kínai Geely tulajdonos-vezérigazgatója tavaly februárban jelentette be, hogy kilencmilliárd dollárért felvásárolta a Daimler részvényeinek 9,69 százalékát, és ezzel a konszern legnagyobb részvényesévé vált.       A Smart veszteséget termel a Daimlernek. Tavaly csupán 130 ezer Smart autót adtak el, míg például a Mercedes-Benzből mintegy 2,25 milliót.

A Li Shufu tulajdonában lévő Geely Holding vásárolta fel a svéd Volvo Cars autógyárat, valamint a londoni fekete taxikat gyártó LEVC vállalatot is. A kínai befektető tulajdonában van még a hongkongi tőzsdén jegyzett Geely Automobile Holdings is, amely a Volvo Trucks teherautógyárban vásárolt részesedést. Ezen felül a Geely a tulajdonosa a legnagyobb malajziai autógyártónak, a Protonnak, és hozzá tartozik a brit Lotus Cars 51 százaléka is.