Újabb vád Ghosn ellen
Újabb vádemelést készít elő a Nissan Motor egykori elnöke, Carlos Ghosn ellen a tokiói kerületi ügyészség a japán Kyodo hírügynökség belső forrástól származó információra támaszkodó beszámolója szerint.
Újabb vádemelést készít elő a Nissan Motor egykori elnöke, Carlos Ghosn ellen a tokiói kerületi ügyészség a japán Kyodo hírügynökség belső forrástól származó információra támaszkodó beszámolója szerint.
Elnyerte a „Kiemelkedően vonzó és felelős munkáltató” címet a Bridgestone Tatabánya, amelynek „Movember – a Te bajuszod, a Te egészséged” elnevezésű kampánya ezüst minősítését nyert a példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díjon.
Eszébe ne jusson lenézni a C 43-as Mercedest. Minden ízében AMG. Brutálisan gyors, erőszakos, hangos, minden perc élmény benne. Bár Németországban készül, de sok alkatrésze magyar.
Nagy-Britanniában jelentősen, éves szinten több mint 15 százalékkal csökkent az autógyártás februárban, és ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban mértek visszaesést.
Több mint 1,5 milliárd euró bevétele lett a Boschnak az elmúlt négy évben az Ipar 4.0 alkalmazásokkal, amelyek mára a gyárak világának határozottan kifizetődő részévé váltak. A vállalat tervei szerint 2022-ben az Ipar 4.0 egymilliárd euró feletti éves árbevételt jelent majd.
Az Air China, a kínai nemzeti légitársaság 7,34 milliárd jüan (1,1 milliárd dollár, 1 jüan=42,20 forint) adózott eredménnyel zárta a tavalyi évet, ami 1,33 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit.
Magyarországon a férfi és a női munkavállalók átlagos nettó fizetése között a fizikai, illetve az irodai munkát végzők körében is mintegy 50-60 000 forintos különbség van. A fizikai munkát végző férfiak átlagos nettó keresete 224 000 forint, míg a nőknél ez az összeg 170 000 forint, az irodai dolgozóknál szintén átlagosan 50 000 forint a különbség – derül ki az EMPX Solutions tanácsadó cég reprezentatív felméréséből.
A BYD kínai elektromos-járműgyártó profitja tavaly 31,6 százalékkal csökkent, ugyanakkor a folyó negyedévre több száz százalékos nyereségnövekedést vár.
Magyar-német munkacsoport alakul a két ország kutatási és innovációs együttműködésének erősítésére – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Berlinben a német szövetségi kormány oktatási és kutatási miniszterével, Anja Karliczekkel folytatott megbeszélése után.
Elfogadta a személyautók és kisteherautók szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséről szóló megállapodást az Európai Parlament (EP).
A német Daimler és az egyik legnagyobb kínai autógyártó, a Geely megállapodott arról, hogy közösen gyártják a Smart kisautók új, teljesen elektromos változatát Kínában – jelentett be a két cég. A 50-50 százalékos vegyes vállalkozás székhelye Kínában lesz, a termelés 2022-ben indul. Az ügylet pénzügyi részleteit nem tárták fel. Kínában tavaly 1,3 millió elektromos autót adtak el, ami 61,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Kínában idén jelentősen, jövőre teljesen megszüntetik az elektromos autók gyártóinak állami támogatását.
Az amerikai Ford Motor oroszországi vegyesvállalata, a Ford Sollers bezárja két oroszországi üzemét, illetve motorgyárát és ezzel beszünteti az autógyártást az országban, a kisteherjármű-gyártást azonban fenntartja.
A Seat új elektromos stratégiájának részeként 6, tisztán elektromos és plug-in hibrid változatot dob piacra 2021 elejéig – jelentette be a cég.
Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke a hetedik alkalommal megrendezett Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás megnyitóján jelentette be, hogy hivatalosan is elindult a nevezés az Év Autója 2020 díjakra.
Kiterjedt közvetlen és közvetett hatásai lennének az európai felzárkózó térség exportjára a brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnésének – áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) Londonban ismertetett tanulmányában.
Részt vállal az egyik legnagyobb kínai állami energiatermelő cég első nagyméretű gázturbina típusának kifejlesztésében a német Siemens, amely ezzel új versenytársat teremt magának, és nagy kockázatot vállal – írta a Handelsblatt című német üzleti lap.
Copyright © 2024