Új főnök az Airbusnál

Átvette az Airbus vezetését Guillaume Faury francia mérnök Tom Enderstől.

A társaság csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményben azt írták, az új vezérigazgató hangsúlyozta: a légiközlekedés jelentős változásokon megy keresztül és fel kell készíteni az Airbust arra, hogy az ezzel járó lehetőségeket kihasználhassa. Ennek középpontjába Guillaume Faury a digitalizációt emelte, elmondása szerint a gyárak üzemelését ezzel lehet hatékonyabbá tenni.

Az új vezető feladatai között szerepel az Airbus legsikeresebb modellje, az A320neo havi gyártási számának 60-ra növelése, illetve a világ legnagyobb utasszállítója, az A380-as gyártásának leállítása is. Kezelnie kell az A400M katonai repülőgép fejlesztése során elkövetett hibák javítását, illetve az Airbust korábban ért korrupciós vádakat is.

Az Airbus anyagi helyzete a 2018-as beszámoló szerint stabil, árbevétele az előző évihez képest 8, üzemi eredménye 89 százalékkal javult, az adózott eredmény 29 százalékkal 3 milliárd euróra emelkedett, a gazdasági kilátások az elemzések szerint stabilak.    Tom Enders leköszönő elnök 2012 óta vezette az akkor még EADS-nek hívott vállalatcsoportot. Guillaume Faury 10 évig vezette az Airbus Helicopterst (korábban Eurocopter), majd 2018 februárjában kinevezték az Airbus kereskedelmi repülőgépeit gyártó részleg vezetőjének, ahol Fabrice Brégier-t váltotta.