90 milliárd kutatás-fejlesztésre

innovációs kutatás-fejlesztésre, innovációra, mesterséges intelligencia
A magyar gazdaság fejlődésében a szellemi tőkére épülő innovációnak meghatározó szerepe lesz, megkerülhetetlen a magyar kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitás erősítése a hatékonyság és versenyképesség növelése érdekében – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Bejelentette, hogy az idén az első fél évben 90 milliárd forint kutatás-fejlesztési és innovációs forrás érhető el az egyéni kutatók, kutatócsoportok, kutatóintézetek és vállalkozások számára.    Birkner Zoltán, az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke ismertette, hogy kedden megnyitották 3 milliárd forint kerettel azt a pályázatot, amely egyetemeknek lehetővé teszi a tudásátadással foglalkozó szervezetük kialakítását. Közölte azt is, hogy társadalmi egyeztetést indítanak a versenyszférának szóló innovációs pályázatról, amely 45 milliárd forintos kerettel várhatóan május végén jelenik meg.

Palkovics László kiemelte, hogy az Európai Unió következő időszakára szóló kutatás-fejlesztési és innovációs keretprogram három pillérre – az alapkutatáshoz kapcsolódó támogatásokra, a globális kihívásokra választ kereső alkalmazott kutatásokra és az innovációs ökoszisztéma pályázatokra – épül, a megújuló hazai finanszírozás is ezt a rendszert követi.    A miniszter ismertette, hogy az alapkutatásokhoz kapcsolódóan első körben az OTKA-pályázatok mintegy 10 milliárd forint kerettel már megjelentek, és hamarosan lezárulnak. A globális kihívásokra választ kereső alkalmazott kutatásra szánt 14,5 milliárd forint felhasználásáról is döntöttek a tématerületi kiválósági programban a négy nagy területen: az egészség, egészségtudomány, környezet és biztonság, ipar és digitalizáció és kultúra és család témakörben – , és folytatódik a felsőoktatási intézményi kiválósági program 15 milliárd forint kerettel.    Palkovics László kitért arra, szeretnék, ha a magyar vállalatok eredményesebben szerepelnének a jövőben az Európai Unió kutatás-fejlesztési és innovációs keretprogramjában, illetve a vállalati szférán belül a kkv-k is nagyobb arányban vennének részt a kutatás-fejlesztés és innováció finanszírozásában. Megemlítette, hogy a 2020-21-es költségvetésben a tervek szerint még jelentősebb állami forrás szerepel majd a kutatás-fejlesztésre, innovációra.