Néhány hónappal a CLA Coupé után a testvérmodell, az új CLA Shooting Brake első sorozatgyártott példánya is legördült a gyártószalagról a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában. Az új kompakt modellek bevezetésének sorozata, amely 2018 áprilisában Rastattban, az új A-osztály sorozatgyártásának elindításával kezdődött, a CLA Shooting Brake-kel most egy új mérföldkőhöz ért.
„A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban már ma is sok minden megtapasztalható, ami a holnap okos-gyártását jellemzi. Egymásba kapcsolódó, digitális és rugalmas folyamatokkal dolgozunk, így a CLA Shooting Brake sorozatgyártásának elindítása zökkenőmentesen illeszkedett a meglévő gyártási folyamatainkba. Mindez a motivált és jól képzett munkatársainknak köszönhető. Büszkék vagyunk erre a csapatra, hiszen az ő érdemük, hogy folytatódik a kecskeméti gyárban a CLA sikertörténete” – mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
Kecskemét a globális gyártási hálózatban
A kompaktautók gyártási hálózatát három kontinens hat gyára alkotja: Kecskeméten, Rastattban (Németország), Pekingben (Kína), Uusikaupunkiban (Finnország), Aguascalientesben (Mexikó) és Hambachban (Franciaország). Ezek a telephelyek jelenleg hét modellt gyártanak: a Mercedes Benz A- és B-osztályt, a CLA-t és a CLA Shooting Brake-et, a GLA-t, az A-osztály szedánt, valamint a hosszú tengelytávval gyártott A-osztály szedánt – kifejezetten a kínai piac számára.A CLA Shooting Brake és a CLA Coupé modelleket kizárólag Kecskeméten gyártják a teljes világpiacra. 2018 óta az új Mercedes-Benz A-osztály is Kecskeméten készül.
Rugalmasság, hatékonyság és fenntarthatóság
Modern, folyamatosan fejlődő ipar 4.0-ás technológiák jellemzik a Mercedes-Benz összes gyártási helyszínét, így a gyárak a legnagyobb rugalmassággal reagálhatnak a változó vevői igényekre. Egy jövőbe mutató pilot-projekt keretében Kecskeméten próbálták ki például, hogy milyen előnyei lehetnek a drónoknak gyárterületen belüli szállító eszközként. Egy körülbelül öt hónapos időszakon keresztül a levegőben, drónok segítségével mozgatták a raktár és a karbantartóüzemek között a karbantartáshoz szükséges cserealkatrészeket a gyártócsarnokok felett. Ez a kiegészítő szállítási mód növeli a gyártási rugalmasságot és csökkenti a csarnokokon belüli forgalmat. A teszt-projektet ezután más telephelyeken is elindítják, a folyamatok optimalizálása érdekében. A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban már ma is alkalmazott technológiák és folyamatok sora szemlélteti a Mercedes-Benz Cars gyártási hálózatának folyamatos fejlesztéseit:
- Flex-cellás gyártás: Az újonnan létesített karosszériaüzemben úgynevezett flex-cellákban készülnek az új modellek motorház- és csomagtartófedelei. Ezen moduláris, cserélhető munkaállomásoknak köszönhetően a lehető legrövidebb időn belül végrehajtható a gyártott modellek közötti váltás.
- Új szállítási módok a karosszériaüzemben: A kecskeméti Mercedes-Benz gyár az alkatrészek szállításánál az új technológiák alkalmazására épít. Egyebek mellett vezető nélküli szállítójárművek mozgatják az új kompaktautó-generáció kerékjárati karosszériaelemeit – vagy akár egész nyers karosszériákat is – a karosszériaüzemen belül az egyes gyártóberendezések között. Ez a nagyobb hatékonyság mellett egyben a munkabiztonságot is növeli.
- Targoncamentes összeszerelő üzem és vezető nélküli szállítórendszer: A telephely célja a targoncamentes összeszerelő üzem megvalósítása, ami mindenekelőtt a munkabiztonságot szolgálja. A targoncák helyett speciális görgős állványokat használnak, amelyek segítségével az anyagokat az alkalmazott göngyölegtől függetlenül, logisztikai vonatok vagy vezető nélküli szállítójárművek segítségével továbbítják a gyártócsarnokba. A gyárban alkalmazott, vezető nélküli szállítórendszerek pontosan az egyedi járműre szabott komponenseket és alkatrészeket szállítják a szerelőszalaghoz, ahol köztes tárolás nélkül szerelik be azokat. A telephelyen jelenleg már a szerelőterületek 99 százaléka targoncamentes.
- Papírmentes gyár: A projekt révén láthatóvá válik, hogy az ipar 4.0 digitális megoldásai hogyan növelik a gyártás hatékonyságát, miközben az erőforrásokat is kímélik. A digitális megoldások fokozatosan átveszik a papír alapú dokumentáció helyét, például a járművek gyártószalagon használt papír kísérődokumentumait és a belső folyamatok biztosítására szolgáló bizonylatokat is képesek kiváltani.
- Szén-dioxid-semleges termelés: 2022-ig a Mercedes-Benz Cars európai gyárainak energiaellátását szén-dioxid-semlegessé teszik. A kecskeméti Mercedes-Benz gyár már a jövő évben átáll a szén-dioxid-semleges áram felhasználására. Az energiahatékonyság növelése céljából a gyár területének komplett kültéri megvilágítását LED-lámpák biztosítják, 2021-ig pedig az épületek belső világítását is LED-re cserélik.