Így néz ki a debreceni BMW-gyár helyszíne – fotóval

A debreceni BMW autógyár építési munkálatai megkezdődhetnek – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, amikor a városban aláírták az infrastrukturálisan előkészített terület adásvételi szerződését, és ezzel a beruházási terület a BMW Group tulajdonába került.

A kormány 130 milliárd forinttal járult hozzá a gyárnak is helyet adó debreceni észak-nyugati ipari övezethez kapcsolódó közlekedési infrastruktúra kialakításához, további 35 milliárdot pedig a debreceni oktatási rendszer fejlesztésére fordítanak annak érdekében, hogy hosszú távon szakképzett munkaerőt biztosíthassanak a városban működő cégeknek.

 Michele Melchiorre, a gyár igazgatója azt közölte, hogy a debreceni BMW autógyár építési munkálatai 2020 tavaszán kezdődnek. Hozzátette: már 250 BMW- alkalmazott dolgozik a debreceni gyár munkálatainak előkészítésén, augusztusban az első négy HR-munkatárs is csatlakozott a céghez, a munkavállalók toborzása is megkezdődött. Debrecenben már irodát nyitottak, a leendő munkatársaikat nagy gondossággal választják ki, ugyanis a képzett munkaerő a legfontosabb – jegyezte meg az igazgató. Debrecenben akkumulátoros és belső égésű motorral szerelt gépkocsikat fognak előállítani.