Új festőhangárt építenek a budapesti repülőtéren

Új festőhangárt építenek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén, ahol egyszerre akár két keskenytörzsű gép festését is el tudják végezni – közölte a budapesti repülőteret üzemeltető Budapest Airport az MTI-vel.

Az új hangárba a francia Satyis Group fog beköltözni, ezzel jelentősen bővül a Ferihegyen elérhető karbantartó és javító szolgáltatások köre. Az új hangár a Budapest Airport finanszírozásában épül meg, és a tervek szerint 2020 végén adják át, a költségekről a Budapest Airport az MTI megkeresésére nem adott tájékoztatást.

Az üzemeltető közlése szerint az iparági szereplők üdvözlik ezt a fejlesztést, hiszen a repülőgép-festéssel kiegészülve európai szinten is egyedi szolgáltatási portfólió áll majd rendelkezésükre.     Christophe Cador, a Satys Group alapítója és vezérigazgatója azt mondta, Budapest stratégiai fontosságú helyszín, három jelentős karbantartó cég is települt a repülőtérre, de egyik sem rendelkezik festőhangárral.     Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a magyar szakirányú képzéseknek köszönhetően jó kvalitású szakemberek dolgoznak a különösen nagy precizitást igénylő repülőgép-karbantartó szektorban, ami kiváló karrierlehetőséget biztosít számukra a későbbiekben.