Gyenge évet zárt a Rába

Rába
A Rába Járműipari Holding Nyrt. éves összevetésben 2,4 százalékos növekedéssel 49,798 milliárd forint árbevételt ért el, konszolidált adózott eredménye ugyanakkor 52,2 százalékkal 572 millió forintra csökkent – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett gyorsjelentésből.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült beszámoló szerint a tavalyi árbevétel több mint kétharmada származik export értékesítésből.     2019 utolsó negyedévében a vállalat 11,859 milliárd forint árbevételt ért el, vagyis 14,9 százalékkal kevesebbet 2018-hoz képest. A negyedéves adózott eredmény 74,1 százalékkal esett 147 millió forintra.

A jelentés szerint az eredményeket jelentősen befolyásolta a világgazdasági lassulás, mivel a Rába fontos külpiacai stagnáltak vagy visszaestek emiatt. Jelentősen befolyásolta az üzemmenetet, hogy a Honvédelmi Minisztériummal 2018-ban megkötött új keretszerződés 2019-re esedékes megrendelései elmaradtak. A gyártási költségeket növelték az emelkedő bérek és energiaárak – írták.

Az éves ebidta (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) 3,45 milliárd forintra, az utolsó negyedéves 709 millió forintra csökkent. A különbség 2018-hoz képest mínusz 10,2 százalék, illetve 42,0 százalék.

Az 1,34 milliárd forint éves üzemi eredmény 25,8 százalékos csökkenést, a 147,9 millió forint negyedéves üzemi eredmény 79,2 százalékos csökkentést jelent 2018-hoz, illetve 2018 azonos időszakához képest.

Éves szinten a futómű üzletág üzemi eredménye 654 millió forintról 367 millió forintra, az alkatrész üzletágé 671 millió forintról 664 millió forintra, a jármű üzletágé 733 millió forintról 460 millió forintra csökkent.

A gyorsjelentéshez kapcsolódó szerdai sajtóközlemény szerint a cég elnök-vezérigazgatója a versenyképesség növelésében látja a vállalat jövőjét. Pintér István szerint a külföldi piacok bizonytalansága felértékeli a rugalmasság, a hatékonyság, és a modernizáció jelentőségét.

A Rába részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A szerdai kereskedést 1155 forinton zárták a papírok, a keddi csúccsal azonos szinten. A Rába részvényei tavaly novemberben 1065 forinton érték el az éves minimumot, míg az utóbbi egy év legmagasabb értéke 1260 forint volt tavaly februárban.