Rekord nyereség az Opelnél

1,1 milliárd eurós rekord nyereséggel zárta a tavalyi évet az Opel – lényegében két évvel azután, hogy napvilágot látott a cég stratégiai terve. Az Opel nyereségességi rátája 6,5 százalék lett, ami fél százalékkal meghaladja azt a szintet is, amelyet eredetileg csak 2026-ra tervezett a vállalat vezetése. Michael Lohscheller, az Opel első embere erről azután beszél, hogy a PSA-csoport közzétette 2019-es pénzügyi eredményeit.

A PSA-csoport 6,3 milliárd euró profitot ért el tavaly 8,5 százalékos nyereségességi ráta mellett, amely kiemelkedő eredmény az egész európai autóiparon belül is. Az Opel pénzügyi eredményei magukért beszélnek, a beígért elektromosítás, azaz az elektromos modellek piacra dobása a terveknek megfelelően folyik: tavasszal kerül a márkakereskedésekbe a Corsa-e és a Grandland X Hybrid4 modellje, az idén bemutatkozó Mokka utódnak is lesz teljesen elektromos változata és haszonjármű fronton is ez a trend: a Vivaro-e még az idén megjelenik. 2024-ig valamennyi Opel modell kínál valamilyen elektromos alternatívát. A Pace! tervben meghirdetett globális piaci jelenlét érdekében az Opel tavaly visszatért Oroszországba, most jelentette be, hogy ismét lesz Opel értékesítés Japánban és a márka több Dél-Amerikai piacot is célba vett.

Lohscheller arról is beszélt, hogy a PSA-csoport és azon belül az Opel jó pozícióban van ahhoz, hogy teljesítse az Európai Unió által meghatározott 95 grammos szén-dioxid-kibocsátási flottaátlagot. Jelenleg az Opel 15 olyan motor-váltó kombinációt ajánl különböző modellekben ügyfeleinek, amelyek 100 gramm/kilométernél kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki, ezek közül nyolc a 95 grammot sem éri el. Tavaly a márka szén-dioxid-kibocsátási flottaátlaga 20 grammal csökkent (még elektromos autók nélkül), ami jelzi, hogy a hagyományos hajtásláncok fejlesztésével is hozzá lehet járulni az emisszió csökkentéséhez. A megújult Astra például több, mint 20 százalékos szén-dioxid-, és ezzel együtt fogyasztáscsökkentést tudott elérni.