Május 4-ig áll a Ford

A Ford még legalább egy hónapig, május 4-ig szünetelteti a jármű- és motorgyártást legtöbb európai üzemében a koronavírus-járvány következményeként – közölte az amerikai autógyártó európai leányvállalata.

A gyártás újraindítása a következő hetek járványügyi eseményeitől, az adott időben érvényes országos szintű korlátozásoktól, a beszállítók rendelkezésre állásától és a márkakereskedői hálózat működésének lehetőségeitől függ. “Reméljük, hogy a következő hónapban javul majd a helyzet, ám a munka újrakezdésével kapcsolatos terveink továbbra is a mindenkori feltételektől és az adott országok kormányainak rendelkezéseitől függnek” – fogalmazott Stuart Rowley, a Ford of Europe elnöke.

A Ford március 19-től függesztette fel a gyártást legfontosabb kontinentális európai üzemeiben, a németországi Saarlouis és Köln, a spanyolországi Valencia és a romániai Krajova városokban, március 23-tól pedig az Egyesült Királyságban, a Bridgend és a Dagenham motorgyárakban. Emellett a Ford legtöbb egyéb tevékenysége is szünetel Európa-szerte, kivéve azt a néhányat, amelyek létfontosságúak az üzletmenet folyamatosságának biztosításához.

A Ford és dolgozói jelenleg számos olyan kezdeményezésben vesznek részt Európa-szerte, amelyek az új koronavírus terjedésének fékezését szolgálják, támogatva az országos szintű projekteket és a közösséget segítő tevékenységeket. Ezek a kezdeményezések az orvosi berendezések, például arcmaszkok és lélegeztető gépek gyártásától kezdve az egészségügyi dolgozóknak szánt tábori ágyak biztosításán át egészen a létfontosságú orvosi szolgáltatásokat, sürgősségi szállítást vagy élelmiszerszállítást szolgáló járművek adományozásáig terjed.

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53 ezer alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 67 ezer embert foglalkoztató, kölni székhelyű Ford of Europe felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford of Europe 24 gyártóüzemet – 16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás – működtet.

Az anyavállalat, a Ford Motor Company globális vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn, és mintegy 199 ezer embert foglalkoztat világszerte.     Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába, ugyanabban az évben, amikor a Ford Motort alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.